Selejtezett UV típusú járművek

Az alább felsorolt pályaszámú villamosokat már senki ne keresse a budapesti hálózaton. Nagyrészük ócskavasként eladva, széthasítva, aprófára vágva, eltüzelve... Egyes kocsik különböző kalandos utakon tűntek el, ha valaki találkozott velük, kérem szóljon.
Néhány érdekesebb selejtezés:

Az UV prototípust, a 3700-3701 szerelvényt törölték az állományból, de továbbra is működőképes maradt, jelenleg a Kelenföld kocsiszínben pihen, különleges alkalmakkor nosztalgiaszerelvénynek használják.

3701 Kelenföld kocsiszín

A 3289-est, amelyet 1996. december 12-én selejteztek, 1997. április 25-én szállították a Száva Kocsiszínből Várpalotára. 400.000 Ft-ért vette meg egy vállalkozó úgy, hogy minden alkatrész bennemaradt, tehát a villamos üzemképes.

A 3261-est 2001. október 4-én selejtezték, majd október 13-án éjjel a Hungária körúti Vakok Intézete kertjébe szállították, ahol a gyerekek közlekedési oktatását szolgálja.

Még forgalomban a Batthyány téren Emelés Vakok Intézete udvarán Átadás

A 3257-est már korábban múzeumi célra jelölték ki, így számos, a sorozaton végzett átalakítást nem vagy egyedileg kivitelezve hajtottak végre rajta. 2001. október 4-ei selejtezése után a tervek szerint gyártáskori állapotára fogják visszaalakítani.

Néhány kocsi még valamelyik kocsiszínben áll, hátha mégse...

 
3200
3300
3400
3800
00
    77-től 7660-as oktató  
01
    77-től 7661-es oktató  
02
S: 1995.01.02. S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. 77-től 7662-es oktató  
03
  balesetes 2001-ben, S: 2001.10.04., bontva: 2001.11. 77-től 7663-as oktató  
04
S: 1996, bontva: 1997.06. S: 1995.01.02. Átépítve (MUV)  
05
S: 1996, bontva: 1997.06. S: 2001.12.10.   S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.
06
S: 1996     S: 2001.12.10.
07
S: 1995.01.02.      
08
S: 1995.01.02.      
09
    Átépítve (MUV)  
10
S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.   Átépítve (MUV)  
11
S: 1995.01.02 S: 1995.07.02. Átépítve (MUV)  
12
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. S: 1995.01.02. S: 2002.03.11. S: 2001.12.10.
13
S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.      
14
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. S: 2002.03.11.   S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.
15
      S: 2002.03.11.
16
  S: 1995.07.02.    
17
      S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.
18
S: 1996 S: 1995.01.02.    
19
S: 1995.01.02     S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.
20
S: 1995.01.02 S: 1995.01.02.   S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.
21
S: 1995.01.02   leégett, S: 1999 S: 2001.12.10.
22
S: 1995.01.02 S: 2002.03.11.    
23
S: 1995.01.02 S: 2002.03.11. Átépítve (MUV) S: 2002.03.11.
24
S: 1996 S: 1996 S: 2002.03.11.  
25
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. S: 1995.01.02. S: 2002.03.11.  
26
S: 1991.12.01.   Átépítve (MUV) S: 2001.12.10.
27
S: 1995.01.02., bontva: 1995   Átépítve (MUV) S: 2001.10.04.
28
S: 1996 S: 2001.12.10.    
29
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06.   Átépítve (MUV) S: 2001.12.10.
30
S: 1996, bontva: 1997.06.   Átépítve (MUV)  
31
S: 2002.03.11. S: 2002.03.11. Átépítve (MUV)  
32
S: 2002.03.11.   Átépítve (MUV) S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.
33
S: 1995.01.02. balesetes 2001.-ben, 
S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.
S: 2001.10.04., bontva: 2001.12. S: 2001.12.10.
34
S: 1995.01.02., bontva: 1995 S: 2002.03.11.   S: 2001.12.10.
35
S: 1996, bontva: 1997.06. S: 2002.03.11.    
36
S: 1995.07.02.      
37
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. S: 1995.07.02.   S: 2002.03.11.
38
S: 1996 S: 1995.07.02.    
39
S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.   S: 2001.12.10. S: 2001.12.10.
40
  S: 1995.07.02. Átépítve 94 (MUV)  
41
S: 1995.07.02.   Átépítve (MUV) S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.
42
S: 1996, bontva: 1995 ??? balesetes 2001-ben, S: 2001.10.04., bontva: 2001.11.   S: 2001.12.10.
43
S: 1995.01.02.   Átépítve (MUV)  
44
S: 1995.01.02., bontva: 1995 S: 2001.10.04., bontva: 2001.12. Átépítve (MUV) S: 2001.12.10.
45
S: 1995.01.02.     S: 2001.12.10.
46
S: 1995.01.02.   Átépítve (MUV)  
47
S: 1996, bontva: 1997.06.   S: 1997.10.02., bontva: 1997.11. S: 2001.12.10.
48
  S: 1995.01.02.   S: 2001.12.10.
49
    Átépítve (MUV) S: 2001.12.10.
50
1971-ben balesetes, S: 1975.02.28.      
51
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. S: 1995.07.02.    
52
S: 1991.12.01. S: 2002.03.11.    
53
S: 1995.01.02., bontva: 1995   S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.25.  
54
1972-ben balesetes, S: 1975.02.28. S: 2001.12.10. Átépítve (MUV)  
55
S: 1995.01.02., bontva: 1995   S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.25. S (leégett): 1995.07.02.
56
S: 1995.01.02. S: 2002.03.11. Átépítve (MUV)  
57
S: 2001.10.04. múzeális célra tárolva   S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.  
58
  S: 2002.03.11. S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.25.  
59
S: 1991.12.01. S: 1995.01.02. S: 2002.03.11. S (leégett): 1995.07.02.
60
S: 1995.03.   S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.27.  
61
S: 2001.10.04. Vakok Intézete kapta S: 2001.12.10. Átépítve (MUV) S: 2002.03.11.
62
    S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.27.  
63
S: 2001.12.10.   S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.  
64
S: 1996, bontva: 1997.06.   S: 1997.10.02., bontva: 1997.12.02.  
65
S: 1995.03. S: 1995.07.02.    
66
S: 1995.03. S: 1995.01.02. S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.27.  
67
balesetes 2001-ben, S: 2001.10.04., bontva: 2001.11. S: 1996 S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.25.  
68
S: 2001.10.04., bontva: 2001.11. S: 1995.07.02.    
69
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. S: 1995.01.02., bontva: 1995    
70
  S: 1995.07.02. S: 1997.10.02., bontva: 1997.11.27.  
71
S: 2002.03.11. S: 1995.01.02., bontva: 1995 S: 1997.10.02., bontva: 1997.12.02. S: 2002.03.11.
72
  S: 1995.01.02.    
73
S: 2001.10.04., bontva: 2001.12. S: 1991.12.03. S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.  
74
S: 2001.12.10.   S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.  
75
S: 2001.12.10. S: 1995.07.02.  
76
  leégett, S: 1998  
77
  S: 1996.07.02. S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.
78
    S (leégett): 95.07.02.
79
    S (leégett): 95.07.02.
80
S: 1995.03. S: 1995.07.02.  
81
     
82
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. S: 1995.01.02.  
83
S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.    S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.
84
S: 1996.07.02. S: 1995.07.02. S: 2001.12.10.
85
S: 1996.07.02. S: 1996  
86
S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.    S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.
87
S: 2001.10.04., bontva: 2001.12. S: 1997.10.02., bontva: 1997.11. S: 2001.12.10.
88
S: 2002.03.11. S: 1995.01.02.  
89
S, 97-től Várpalotán S: 1995.01.02.  
90
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06.    
91
S: 1991.12.01. S: 1995.07.02.  S: 2001.10.04., bontva: 2001.12.
92
S: 1995.07.02. S: 1995.04.02.  
93
S: 1996.07.02., bontva: 1997.06. S: 1995.04.02. S: 2002.03.11.
94
S: 2001.12.10. S: 1995.07.02. S: 2001.12.10.
95
S: 1995.07.02. S: 1995.07.02. S: 2001.12.10.
96
    S: 2002.03.11.
97
  S: 1995.07.02. S: 2001.12.10.
98
S: 1996 S: 1995.01.02.  
99
S: 1995.01.02. S: 1995.01.02. S: 2001.10.04. múzeális célra tárolva

A 2001 októberében selejtezett kocsik bontóba szállítása a következő napokon történt:

(pályaszámok a szerelvény összeállítás sorrendjében)
2001. november 25-én: 3819,3817,3805,3841
2001. november 28-án: 3832,3814,3342,3820
2001. november 30-án: 3333,3303,3268,3267
2001. december 2-án: 3283,3286,3273,3210,3213,3239,3287,3344
2001. december 4-én: 3877,3473,3891
2001. december 6-án: 3433,3886,3883,3474

UV pót:

A pótkocsiknál talán érdemesebb azokat felsorolni, amelyek még megvannak, különben iszonyatos hosszú lenne a lista.

1999-ben állományban lévő UV pótkocsik adatai

Aktuális UV pót állománylista Hajtó Bálint oldalán



Béke poraikra.


Vissza az elejére
Vissza az UV oldalra
Vissza a kezdőlapra