Kőbányai
iparvágányok 4.
Rákos állomás és
északi iparvágányai
Az EGIS gyógyszergyárat
kiszolgáló menet 2018 januárjában /Fotó: Vörös Attila/
Rákos állomás azon kevés
budapesti vasútállomások egyike, amelyhez még több iparvágány is
csatlakozik, és ezek egy része működik is. Ezek az iparvágányok -
nagyobb távolságuk miatt - vontatóvágányokon keresztül kapcsolódnak.
Az alábbiakban bemutatom a
terület 2018. évi iparvágány-hálózatát. Az ábrázolt iparvágányok közül
nem mindegyik működik, a bordóval jelöltek a közelmúltban szűntek
meg. A Vegyiművek vontatóvágány például jelenleg csak a
Keresztúri útig (a térképen felüljáróval ábrázolva) járható, a további
része ki van zárva a forgalomból. A Budapest-Hatvan (80a) vasútvonal
rekonstrukciója projekt keretében a tervek szerint a vontatóvágányból
tehervonati közlekedővágányt alakítanak ki, amely a Cinkotai út
térségében (nagyjából ahol kihúzóvágányban végződik) lenne bekötve a
80a vonalba. A piros pöttyökre kattintva fényképek jeleníthetők meg.
A terület elrendezése
2018-ban
Nagyobb méret
A Vasló Kft. roncstelepét
kiszolgáló menet 2012 júliusában /Fotó: Vörös Attila/
Érdekes momentum az iparvágány-hálózat keleti végének története. Itt a
Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal eredetileg a maitól eltérő
nyomvonalon haladt, és a Cinkotai út térségében létezett egy
Rákoskeresztúr nevű állomás is. A miskolci vonal rekonstrukciójával
együtt először az állomás végponti fele szűnt meg, ekkor visszaminősült
megálló-rakodóhellyé, majd az 1987. évi vonalkorrekció során a
fővonali bekötést megszüntették, és iparvágánnyá minősítették vissza. A
vontatóvágány pedig megmaradt a régi nyomvonalon. A történet az alábbi
ábrán követhető nyomon.
Az 1987. évi nyomvonalkorrekció
szemléltető ábrája
A fenti ábrán a vasútvonal még a régi nyomvonalon halad. Bordóval
jelöltem az 1987. előtt elbontott végpont felőli vágánykapcsolatokat,
kékkel pedig az új, ma is meglévő nyomvonalat. A
nyomvonalkorrekció célja ezen a szakaszon a 120 km/h sebesség
biztosítása volt. Érdekesség, hogy
ezzel a munkával együtt épült ki a Keresztúri út is a ma is meglévő
felüljáróval.
Az Ikarus/NABI kiszolgáló
menete 2006 júniusában /Fotó:
SZ.P./
Összefoglaló táblázat az iparvágányokról:
Iparvágány
neve
|
másik név
|
működik/megszűnt
|
megszűnés
éve
|
EGIS Gyógyszergyár Rt.
|
|
működik
|
|
Olajosztó
|
Olajszertár
|
megszűnt,
elbontva
|
2005<<2014
|
Aluker
|
Alumíniumszerkezetgyár
|
megszűnt
|
?
|
Vasló
Kft.
|
Cooperátor
|
megszűnt
|
2014<
|
Danone
Kft.
|
Budapesti
Tejipari Vállalat
|
megszűnt,
elbontva
|
1996<<2004
|
MH Haditechnikai Ellátó Központ
|
HM
|
működik
|
|
NABI Kft.
|
Ikarus Egyedi
|
működik
|
|
HSI Kft.
|
Rákosmezei MGTSZ
|
működik
|
|
Egyesült
Vegyiművek
|
ULTRA
|
megszűnt,
elbontva
|
<2005,
2016
|
TÜZÉP
|
|
megszűnt
|
2017.
|
Forrás:
fentrol.hu, iho.hu, vasutallomasok.hu
Fotók:
a külön nem jelöltek Fejes Balázs képei