Alapműködés

Az alapműködés tipikusan a 6-os vonal szerelvényein használták. Erre a vonalra egy 2800-as motorkocsit osztottak be két pótkocsival. A kocsik felszerelése a következő volt (lásd az ábrát):
A kocsik külsején: egy-egy vörös lámpa mindegyik ajtó mellett, összesen négy közönséges fehér színű lámpa hengeres alakú vörös színben átlátszó tartóban (ezek az indításjelző lámpák az ‘50-es években újra megjelentek az összes nyitott peronos kocsin); ezeket az indításjelzőket I-vel jelöljük.
A kocsik belterében a mennyezeten: a) egy izzó, amit I1-gyel jelölünk, egy vörös üvegbúrában; b) egy neonlámpa (N), átlátszó üvegbúrában; c) egy kapcsoló (K1), amit a kocsikon kihúzott börszíj segítségével lehetett működtetni. Ezt a kalauz használta az indításjelzés megadásához.
Csak a motorkocsin: a) egy neonlámpa, az ún. kéredzkedőlámpa (KL), sárga üvegbúrában a motorkocsi mindkét végén volt a szélvédő fölött; b) két kicsi visszajelző neon lámpa (V1 és V2), a vezetőállásnál; c) egy háromállású kapcsoló (K2), amit a vezető üzemeltetett. A K2 három állása a K, T, F betűkkel volt jelölve (T volt a középső állás).
A K2 kapcsoló T (semleges) állásában a berendezés üzemen kívül volt; a szíjak meghúzásával a kocsikon nem történt semmi. Ha a motorkocsi megállóhelyhez közeledett, a vezető átkapcsolta a K2-t K állásba. Ez esetben ha a fel- és leszállás befejeződött, a szíj meghúzásával a kalauz a K1 kapcsolót is működtette, amivel együtt az I és I1 indításjelző lámpák kigyulladtak.
Ha az összes kocsin működtették a K1 kapcsolót (azaz égett mindenhol a vörös indításjelzés), akkor egy relé kigyujtotta a V1 visszajelző lámpát - ez volt a vezetőnek szóló indulási parancs. Indulás elött a vezető a K2 kapcsolóját átfordította az F állásba; ekkor az I és I1 vörös lámpák égve maradtak, az N neonlámpák kigyulladtak a szerelvény kocsijaiban a V2 visszajelző lámpával és a KL kéredzkedőlámpával együtt. Az N neonlámpák és a kéredzkedőlámpa kigyúlása jelentette a szerelvény végleges indulási jelét. A kéredzkedőlámpa egyben jelzett a közlekedési lámpát működtető rendőrnek is, hogy adjon szabad jelzést. Indulás után a vezető a K2 kapcsolót ismét semleges állásba kapcsolta, így minden lámpa kialudt. Megjegyzendő, hogy a motorkocsiban az első ajtót a vezető kezelte, így az első (I*-gal jelölt) indításjelző csak akkor gyulladt ki, amikor a K2-t a vezető F állásba állította.

Eltérés volt azokon a fontos megállóhelyeken (pl. Széll Kálmán tér [Moszkva tér], Mussolini tér [Oktogon]), ahol állandó indítószemélyzet volt. Ez esetben a K2 kapcsoló végig semleges (T) állásban volt, és egyből az F állásba állította a vezető az indulásjelzés megadása után.

Módosítások

Nagyjavított 2800-asok és átalakított 1000-esek
1941 után a nagyjavított 2800-as kocsikról lekerült a beltéri N neonlámpa (megszüntették); a beltéri I1 indításjelző lámpa nem egy fehér színű lámpa volt vörös búrában, hanem egy normál vörös izzó szokványos foglalatban. Az első ilyen megfigyelt kocsi a 2826-os volt. Az első átépített 1062-es kocsi szintén így lett kialakítva.

1500-as motorkocsik és az 5800-5809-es pótkocsik.
A jelzőrendszer ugyanolyan volt, mint a nagyjavított 2800-asok, de a bőrszíjak hiánya miatt a kocsira nyomógombokat szereltek fel (ez elég kényelmetlen volt a zsúfolt kocsikban). Az V visszajelző lámpák szintén hiányoztak, ezeket berregőkkel helyettesítették, amik addig szóltak, amíg a K2 F állásban állt. A K2 kapcsoló körbeforgatható volt.

2600-os motorkocsik rekuperációval (2600-2619) és 9800-as (BLVV) pótkocsik; valamint az egyik csuklósított Q kocsi (?1393+94 - Gizi); és az Adél (BLVV 25+26, majd 9605-9606)
Ezeken a kocsikon egyszerűsített berendezés volt, csak az N belső lámpa, a KL kéredzkedőlámpa és a V visszajelző lámpák; a működtetés ugyanolyan maradt, a K1 kapcsolók működtetésével a vezetőállási visszajelző lámpák gyulladtak ki.

Megjegyzés - A szerző lekötelezett azoknak a BSzKRt-s vezetőknek a 6-oson, akik megengedték a gyerekeknek, hogy üzemeltessék a K2 kapcsolót.

Megjegyzés: a leírás a visszaemlékezésből fakadó pontatlanságokat is tartalmazhat.