Múzeumok

Az egyesület tagjai szakmai segítséget nyújtanak a Budapesti Közlekedési Vállalat Részvénytársaság két múzeumának üzemeltetéséhez. Ezeket a kiállításokat őszintén tudjuk a téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlani!

Városi Tömegközlekedési Múzeum, Szentendre

A Budapesti Közlekedési Vállalat szakembereinek régi vágya teljesült, amikor a szentendrei HÉV-vonal korszerűsítésekor 1991-92-ben, az egyik felújított kocsiszínben létrejöhetett a főváros, és környékének közlekedéstörténetét bemutató állandó kiállítás. A kocsiszín 1914-ben, a HÉV-vonal villamosításakor épült, és bár a 90-es évek elejére alkalmatlanná vált a nagy befogadóképességű szerelvények tárolására és karbantartására, a múzeum céljaira kiváló lehetőséget nyújtott. A kiállítás 1992. július 14-én nyílt meg, öt kiállítóteremmel és két bemutatócsarnokkal, a kiállított emlékek száma azóta egyre gyarapodik.

Az első terem Budapest tömegközlekedésének történetét dolgozza fel, ismerteti a mai Budapesti Közlekedési Részvénytársaság jogelődjeit, valamint az általuk üzemeltetett vonalakat és járműveket. A második teremben a Kárpát-medence városainak tömegközlekedésével ismerkedhet meg a látogató. A következő teremben a tömegközlekedést kiszolgáló infrastruktúra, a pálya- és felsővezetéképítés, -fenntartás, illetve az áramellátás műszaki emlékei kaptak helyet. A negyedik terem a régi szentendrei kocsiszínhez kapcsolódó eredeti kovácsműhely eszközeit mutatja be. Az ötödik terem a budapesti autóbusz- és trolibusz-közlekedés történetével foglalkozik. Az érdeklődők dokumentumokat és képeket, különböző jegyfajtákat járműalkatrészeket láthatnak itt. A csarnokban és a múzeum udvarán villamos és HÉV-járműveket, autóbuszokat és trolibuszokat láthatnak a látogatók - a gyermekek számára izgalmas élményt jelenthet, hogy a múzeum kiállított járműveire fel is szállhatnak.

A múzeum címe: 2000 Szentendre, Dózsa György út, a HÉV-állomás mellett (a Volán buszpályaudvar előtt balra)
Nyitvatartás: áprilistól októberig, hétfő kivételével naponta 10-17 óráig
Belépti díj: egy BKV vonaljegy ára

Földalatti Vasút Múzeum, Deák téri aluljáró

A múzeum 1975-ben nyílt meg, helyisége eredetileg a földalatti vasút állomása volt. Megnyitásakor - nyomvonalának módosítása előtt, a tömegközlekedés fejlesztésének legintenzívebb szakaszában - a tárlat elsősorban a metróépítésre koncentrálódott, annak eredményeivel és jövőjével foglalkozott. 1996-ban a BKV Rt. felújította a múzeumot, és új kiállítást nyitott meg a Millennium Földalatti Vasút üzembehelyezésének 100. évfordulója alkalmából.

A múzeum címe: Budapest, Deák tér, Metró állomás
Nyitvatartás: hétfő kivételével 10 - 17 óráig
Belépti díj: egy BKV vonaljegy ára

A képek utánközlése csak a szerző írásos engedélyével lehetséges!


Vissza a főoldalra
Legutóbb módosítva: 2004. február 16.