"1972-től jelent meg az Ikarus két új típusa: a kéttengelyű, padló alatti motoros, 2-2-2 ajtóelrendezésű Ikarus 260 típus és a csuklós 2-2-2-2 ajtóelrendezésű Ikarus 280 típus. Hosszuk 11, illetve 16,5 méter volt.
 
 
Ezeknél a kocsiknál eltértek az eddigi tetőhajlattól és négyszög-keresztmetszetű kocsiszekrényt alkalmaztak, így az ablakok felső éle egészen magasra került, ami különösen az álló utasoknak kedvezett. Az ikerajtó nyílásszélessége 1300 mm. lett, és ez az utascserét lényegesen megkönnyítette. A vezető munkájának megkönnyítésére hidraulikus szervokormányt és Prága típusú hidromechanikus, automatikus sebességváltót alkalmaztak."
 
Gyártmány, típus Befogadó kép. Ülohely % Fajlagos telj. kW/t Padlómagasság mm
Ikarus 260 75 28,9 9,92 920
 
"A közúti járműprogram előrehaladása kedvezően befolyásolta a hazai autóbusz-közlekedés fejlődését. Az Ikarus 200-as család városi forgalomra készült kéttengelyes és csuklós prototípus próbaüzemére a BKV-t kérték fel. E járművek fő méretének változása az Ikarus 556 és 180 típushoz viszonyítva nem volt számottevő."
A karosszéria vonalai, szerkezeti megoldásai egyszerűbb mértani alakúak, simább vonalvezetésűek. A kocsiszekrény önhordó, hegesztett szerkezet. Az ilyen kialakítás a jármű saját tömegének csökkenését eredményezte. Az autóbuszokra a gyakorlatban bevált, megbízható fekvő hathengeres RÁBA-MAN 2156 HM 6U típusú, 141 kW teljesítményű, középen padló alatt elhelyezett motor került. A Knorr fékrendszerrel a jármű üzembiztosabbá vált. (Több egymástól független és egymást kiegészítő berendezés - kétkörös légfék, rugóerő-tárolós rögzítőfék, kipufogófék /BUBU/ - növelte a rendszer megbízhatóságát. A magasan végződő ablakaival jó kilátást nyújtó típus külső és belső esztétikai megjelenése előnyére változott. A biztonsági üvegből készült oldalablakok negyedrészben voltak eltolhatók"

Részlet: Budapest tömegközlekedésének másfél évszázada
A Fővárosi autóbusz-közlekedés 75 éve

Az Ikarus 260 és az Ikarus 280 típusú buszoknak 1972-ben kezdődött a sorozatgyártásuk. Az Ikarus 260-as és 280-as típusok Magyarországra készült tagjait 1976-ig egyrészes, magasabb műszerfal jellemezte, később 3 részes műszerfallal készültek, a hetvenes évek elején jellemző volt a hosszú I K A R U S felirat, 1974, 75-ig 1/4 részben eltolható ablakkal készültek, ezután került bevezetésre a 1/2 részben eltolható ablak. 1980-ig az Ikarus 200-as buszokon az ajtó nélküli oldal utolsó ablaka osztatlan volt. 1984-ig ezek a buszok Trilex keréktárcsával készültek. E tárcsa néhány típusra 1985-től is jellemző pl.: Ik 250, Ik 266. Szintén
1984-ig volt jellemző az Ik 260, 280-as típusra a harmonikaajtó (ráncajtó), ezután bolygóajtóval készültek, de egyes külföldi országokba készülő ilyen típusú buszokra később is jellemző volt a Trilex keréktárcsa vagy a ránc (harmonika) ajtó.

 

A "panorámás" buszok története a BKV-nál 1971. december 22-én kezdődött.
Az első, Ikarus tulajdonú kísérleti autóbusz,
GA 95-86
 
1987 június 25-én törölték a BKV állományából.
A "89 Ring" Autóbontó Kft. vásárolta meg.
 
rendszámmal, a 144-es viszonylaton közlekedett. 1973 szeptember 9-én került a BKV állományába.
 
 
Fotó: reprodukció: Budapest tömegközlekedésének másfél évszázada

A szükséges átalakítások után a "MEZŐ" üe. különjárati autóbusza lett.
1974-ben üzemi állományba vették és 1975. április 1-étől a BKV Előre SC sportautóbusza volt, GB 90-96 számon.

Az 1982-es átrendszámozáskor a BU 18-25 rendszámot kapta.

 

Az első széria Ikarus 260-as a
GC 47-54
oktató busz lett 1977. március 16-án, ezzel együtt a "Fürst"-ből az Autóbusz Különjárati Üzem Trolibusz Üzemegységhez került. Az 1982-es átrendszámozáskor a BU 10-74-es rendszámot kapta. 1984. augusztus 24-én törölték az állományból. A másik, elsőszériás 260-as, a GC 47-59 érte meg a BKV-nál az átrendszámozást. BU 10-75-re számozták át és ugyan az az év szeptemberében, törölték is az állományból 1983. februárjában eladták. A GC 47-63-ast 1979-ben, átalakították étkezőbusszá.

FS 10-75 rendszámot kapta.**( Nagy Zsolt )

 

GC 47-65
1972 decmber 21-én kezdte a "Récseiben", és
1980. január 17-én selejtezték. A 20. VOLÁN vette meg.
Alv.sz.: 260.00.007/72

 

GC 47-66
1980. január 17-én selejtezték. A 20. VOLÁN vette meg.
Alv.sz.: 260.00.016/72
 
 
 
Mindkét 260-as
1972 decmber 21-én
érkezett a "Récseibe".
 
 
 
GC 47-68
Selejtezés 1981. február 4. A 12. VOLÁN hoz került.
Alv.sz.: 260.00.018/72

 

A következő busz, amely a BKV-nál kapta az új rendszámot, a
BU 10-76 ex. GC 47-71
A GC 47-71 az első szériával érkezett, 1972 december 22-én.
1982. decemberében a 11. VOLÁN vásárolta meg. **(Nagy Zsolt)

Az Ikarus 260-as autóbuszok hegyi jellegű vonalakra való beosztása kezdetben tiltva volt. 1973. júniusában a KPM. Autófelügyelet 100/290/1972.12.22 "Sorozat típus bizonyítvány" alapján a járművek hegyi útvonalon való közlekedését engedélyezte. **(Nagy Zsolt)

1973. decemberében nagy tételben érkeztek Ikarus 260-asok a BKV részére. Ebből a szállításból már kapott a "Mező" is.
 
 
Típus Rendszám Állományba vétel Forgalmi telep Alvázszám Motor Egyéb
             
260.00 GC 47-74~GC 48-25 73.12.18~74.01.09. Fürst 18xx/72 ~ D 2156 HM 6K  
260.00 GC 48-26~GC 48-84 73.12.18~74.01.09. Récsei 18xx~19xx/72 ~ D 2156 HM 6K  
260.00 GC 48-26~GC 48-84 73.12.18~74.01.09. Mező 18xx~19xx/72 ~ D 2156 HM 6K  

 

GC 47-84
1973. december 18-án került a "Fürst" garázs üzemeltetésébe. A.sz.: 260.00.1868/73 Az ez időszakban érkezett Ikarus 260-asok, hegyi útvonalra, csak 5000 Km-es síkterepi teljesítmény után osztották be.
1974 nyarán gyakorlatilag csak a 22-es viszonylaton közlekedett.
 
 
Az 1982-es átszámozást már nem érte meg a BKV-nál, 1981 februárban selejtezték és eladták a 12. VOLÁN-nak

 

A BKV. belső utasítása szerint, 1974. június 1-től a GC 48-84-est, áthelyezték Óbudára a szükséges üzemi tapasztalatok megszerzése érdekében. Ez volt az első "panorámás" az Óbudai garázsban. 1981. januárjában az 5. VOLÁN vásárolta meg. 1974. októbertől aztán az Óbuda is megkapja az első új Ikarus 260-asokat.
 
Az Óbudai Üzemegység első Ikarus 260-as autóbuszai rendszám szerint.
1974.06.01 GC 48-84
1974.10.12 ~ 1975.01.07 GC 49-37 ~ GC 49-79
 
Az 1974. augusztus 9-ei BKV - Ikarus szerződés alapján a módosított konstrukciójú vázszerkezet tartóssági próbájára az Ikarus tulajdonú autóbuszt ( GC 49-36, alv.sz.: 260.01.1316/74, motor típus - szám: D2156 HM 6U - 100/274.509 ), a BKV próbaüzemeltetésre átveszi. A próbaüzem 200 000 km teljesítéséig tart. A BKV a legtöbb kilóméter teljesíményt eredményező, legnagyobb zsúfoltságú, legrosszabb útviszonyú viszonylatokra osztja be. A "Mezőbe" érkezett, de több üzemegységet megjárt. ( "Fürst, Récsei, Kilián" ) 1976-ban az Ikarus visszakapta, majd újra a BKV-hoz került. **(Nagy Zsolt)

 

 

Az 1972. december 22-én állományba vett és 1980. január 17-én törölt,
GC 47-65 & GC 48-71
frsz-ú buszokról már csak selejtezésekor készült felvétel. A GC 47-65-öt ( a piros csíkosra festett ) 1980. márciusában a 20. VOLÁN megvásárolta és bérautóbuszként üzemeltette. A '82-ben kapott új rendszámáról nincsenek adataink, de az eredetit a vezetőfülke fölött mindvégig megőrizte. A GC 48-71 1974 január 9-én érkezett a BKV "Récsei" üzemegységéhez. 1980. január közepén selejtezték és ez év márciusában vette meg a 20. VOLÁN. Az 1982. évi átrenszámozáskor a BU 29-13-as *(Tildy) rendszámot kapta. Selejtezésekor az oldalára festették a VOLÁN-os rendszámát.
 
Egy a 20. VOLÁN-nak eladott ex. BKV-s Ikarus 260-as még üzemképesen
1973 decembertől, 1980 januárig volt a BKV tulajdona, társaihoz hasonlóan márciusban vette meg a VOLÁN.
 
 
BU 29-14 ex. GC 48-72
 

 

GC 48-89 az 1982-es átszámozást már nem a BKV-nál élte meg.
1973. decembert 23-án érkezett, elsőként a "Mező" üe-be. Alv.sz.:260.00.1933/73
1980 december 23-án selejtezték és december 31-én a 5. VOLÁN vásárolta meg, az ottani rendszámát nem tudjuk. **(Nagy Zsolt)
   

 

GC 49-00
1973. december 21-én a "Mező" Üe.-be érkezett  
  1980. december 23-án selejtezték.
1980. december 21-én a 20. (Szabolcs) VOLÁN vásárolta meg.**Nagy Zsolt
BU 29-22-es rendszámot kapta 1982-ben. **
Tildy

 

GC 49-21    
 
1974. január 9-én került a "Mező" üzemegységhez. Alv.sz.: 260.00.1984/73 1980. december 23-án selejtezték és adták el a 20. VOLÁN-nak Ott valószínüleg a BU 29-37-es rendszámot kapta a `82-es átrendszámozáskor. **Tildy

 

GC 49-97
 
1974. októbert 26-án a "Kilián" üe-be érkezett. Alv.sz.:260.00.2991/74
1981. március 18-án vették ki az állományból és május elején vette meg a 20. VOLÁN.**(Nagy Zsolt) A VOLÁN-nál a BU 29-61-es rendszámot kapta. Kék színű volt. *(Tildy)
   

 

1974. októberétől egész decemberig folyamatosan érkeztek Ikarus 260-asok a BKV üzemegységeihez. Az első 260-as sorozat ekkor került az Óbudához és a "Kiliánhoz".

 

GC 50-25
1974 decemberében érkezett. Az átszámozáskor BU 11-66 rendszámot kapta
Alv.sz.: 260.00.3011/74
1982 októberében a 15. VOLÁN vásárolta meg. Mindvégig a "Récsei" garázsban szolgált.
 
Típus Rendszám Állományba vétel Forgalmi telep Alvázszám Motor Egyéb
             
260.00 GC 49-37~GC 49-79 74.10.12~74.12.31. Óbuda 29xx/74 ~ D 2156 HM 6U  
260.00 GC 49-80~GC 50-04 74.10.12~74.12.31. Kilián 29xx~300x/74 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 50-05~GC 50-32 74.10.12~74.12.31. Récsei 29xx~30xx/74 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 50-33~GC 50-93 74.10.12~74.12.31. Mező 30xx~31xx/74 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 50-94~GC 51-03 74.10.12~74.12.31. Fürst 2926* &.31xx/74 D 2156 HM 6U  
* A GC 51-00 a nagyablakos Ikarus 260 prototípusa

 

GC 50-65
 
Besz: 74.12.22, alv.sz: 260.00.3133/74. Új rendszámot nem kapott, mert 1981.december 1-én, valamiért leselejtezték.
A "Mező" üe. autóbusza volt.

 

BU 12-12 ex. GC 50-89

A képen látható Ikarus 260-as 1974. december 28-tól került a BKV állományába a "Mező" üzemegységhez GC-50-89 rendszámmal. Az 1982. évi átrendszámozáskor kapta a BU 12-12 forgalmi rendszámot. Alvázszáma: 260.00.3167/74, a motor típusa: D2156 HM 6K. 1980. augusztus 31-től áthelyezték a "Récsei" -be, ott törölték az állományból, 1984. február 18-án. 1984. március 6-tól a 20. VOLÁN CEGLÉD tulajdona. **(Nagy Zsolt)

 
 

 

 

 

 

 

 

 

jelzés Év Útvonala Menet
idő
perc
Egyéb
25 1939 Hősök tere, Andrássy út, Hermina út, Erzsébet királyné útja, Rákospalota,
Körvasút-sor, Rákos út, Arany J. u., Bocskai u., Szentmihályi út, Hubay tér
30  
25 1958 Hősök tere - Erzsébet királyné útja - Rákospalota, Sipos D. utca 32  
25 1967 Kacsóh Pongrácz út - Erzsébet királyné útja - Rákospalota, Sipos D. utca 26  
25 1987 Kacsóh Pongrácz út - Rákospalota, Sipos D. utca 26  

A Kacsóh Pongrácz úti felüljáró építésekor a zuglói Korong utcába telepített ideiglenes végállomásról indultak.

 


GC 50-84
1974.12.22-tol 1982.10.05-ig volt a BKV-nál**
A GC 50-84-es a 26-os viszonylaton, 1976-ban. A `82-es átszámozáskor a rendszáma BU 12-07-re változott.

 

jelzés Év Útvonala Menet
idő
perc
Egyéb
26 1939 Vígszínház, Szent István krt., Margit híd, Kishíd, Szent Margit sziget. 12  
26 1958 Vígszínház, Margit híd, Margit sziget, Nagyszálló 10  
26 1967 Vígszínház, Margit híd, Margit sziget, Nagyszálló 12  
25 1987 Marx tér, Margit híd, Margit sziget, Zenélő kút 15  

 

 

A 109-es busz elődje a 74-es troli viszonylat

Vonal-
jelzés
Év Útvonala Menet
idő
perc
Egyéb
74 1958 Orczy tér - Baross u. - Kecskeméti u. - Március 15 tér 13  
74 1967 Orczy tér - Baross u. - Kecskeméti u. - Curia u. 13  

 

A következő sorozat a megszűnt 109-es járatra emlékezik.
Főszereplő: BU 12-02 ex. GC 50-79.
Baross u.-i végállomás
 
Indulás a Duna u.-i végállomáshoz
A Baross utcai végállomás   Indulás
 
Kikanyarodás a Váci utcára
 
"Szűk kis utcák rejtekén..."
A Duna utcai végállomásról   "szűk kis utcák rejtekén..."
 
Irány vissza, az Orczy térre
 
Baross u.-i megállóban
    A Baross utca, Horváth Mihály téri megálló
 
A megérkezés
 
A BU 12-02 a BU 22-79 mögött.
Visszaérkezés a Baross kocsiszínhez   A BU 22-79 társaságában

 

 

Forgalomban

1975

 

A BU 11-01, BU 11-68 és az akkor eladásra váró Ikarus 260-asokrók készült fotók
A BU 11-01 1973. december 18.-án a BU 11-68, 1974. december 18.-án került a BKV-hoz és 1982 december 20-án adták el a 11. VOLÁN-nak **(Nagy Zsolt)
 
BU 11-01 ex GC 48-59
 
 
BU 11-68 ex. GC 50-32
 
 
 
 

 

 
Eladásra várva

 

A BU 12-16 ex. GC 50-93
A kép előterében álló BU 12-16, 1974. december 18-án került a "Mező" üzemegység állományába. Alv.sz.:260.00.3175/74. 1980. augusztus 31-től áthelyezték a "Récseibe". Ott vették ki az állományból és adták el a 20. VOLÁN Cegléd-nek, 1984. február 23-án.**(Nagy Zsolt)
 
Várakozás az eladásra

Kimutatás a képen látható buszokról**(Nagy Zsolt)

BU 12-05 GC 50-82 1984.02.15 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-06 GC 50-83 1984.02.18 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-11 GC 50-88 1984.02.15 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-12 GC 50-89 1984.02.18 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-13 GC 50-90 1984.02.15 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-14 GC 50-91 1984.02.18 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-16 GC 50-93 1984.02.15 20. VOLÁN Cegléd

 

1975 szeptemberétől, 1976 január végéig a BKV folyamatosan vásárolt 260-asokat, lecserélve a már kiöregedett típusokat.
Folytatták a GC 51-xx sorozatot, GC-52-00-ig. Mivel a GC 52-xx sorozat az Ikarus 280-asoknak volt fenntartva, ill már kiadva, egy új sorozatot kapott a BKV. az Autófelügyelettől, a GC 70-01 ~ GC 70-50 és a GC 71-51 ~ GC 72-00-ig. Még ebben a szállítási ciklusban egy újabb szabad sorozatra volt szükség, ez a GC 97-01 ~ GC 97-88-ig**(Nagy Zsolt)

 

Típus Rendszám Állományba vétel Forgalmi telep Alvázszám Motor Egyéb
             
260.00 GC 51-04~GC 51-53 75.09.25~75.12.31. Óbuda 25xx~26xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 51-54~GC 51-78 75.10.12~75.10.29. Kilián 25xx~26xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 51-79~GC 52-00 75.10.01~75.10.29. Mező 26xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 70-01~GC 70-50 75.10.01~75.12.24. Mező 25xx~26xx~27xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 71-51~GC 71-93 75.12.24~75.12.30. Mező 27xx~28xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 71-94~GC 72-00 75.12.31.~76.01.06 Récsei 27xx~28xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-01, GC 97-02 76.01.06 Récsei 2802/75, 2820/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-03~GC 97-16 75.12.20, 75.12.31 Óbuda 27xx~28xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-17~GC 97-20 75.12.12, 76.01.06. Fürst 2702-03, 2766, 2788/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-21~GC 97-65 75.12.31.~76.01.29. Kilián 26xx~27xx~28xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-66*~GC 97-88 75.12.16. Cinkota 26xx~27xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-82 75.12.16 Mező 2707/75 D 2156 HM 6U  
* A GC 97-66 az első Ikarus 260-as a Cinkota üe.-ben.

 

GC 51-67 majd `82 után BU 12-75
1975. október 1-én érkezett a "Kilián" garázsba.1982. október16-án selejtezték
A MÉH vásárolta meg `83 januárjában (alv.sz.: 260.00.2634/75)**(Nagy Zsolt)

 

BU 12-77 ex. GC 51-69
1975. október 11-én érkezett a "Kilián" garázsba. 10 év szolgálat után 1985. szeptember 20-án selejtezték.
A XIX. ker Tanács autóbusza lett. (alv.sz.: 260.00.2567/75)**(Nagy Zsolt)

 

 

GC 70-34
Az 1982-es rendszámcserénél a BU 14-46 forgalmi rendszámot kapta.
1975. december 12-én került forgalmi állományba a "Mezőbe".

Alv.sz.:260.00.1975.2719

  1982. október 22-én vették ki az állományból.

Október 12-től a 15. VOLÁN tulajdonába került

 

BU 15-67 ex. GC 97-51.
A fotó 1983 körül készült a csepeli "Tanácsház" téren
Az 1976 januári beszerzésű, 1984. márciusában a 20. VOLÁN Cegléd -hez került. **(Nagy Zsolt)

 

 

 
GC 97-54 `82 után BU 15-70
   
   
Besz.: 1976.január 16.
   

A GC 97-54-es (alv.sz.:260.00.2844/75) egy a társaitól eltérő homlokfallal felépített Ikarus 260. A viszonylatszám-jelző két oldala beépített volt és egy-egy szellőzőrácsnak adott helyet, így a szélvédők is kisebbek voltak. Emiatt a vezetőfülke oldalablaka sem ért a fülke tetejéig.

1984 . január 27-én selejtezték és a KOKÖV vásárolta meg.
 
   
 
 
 
GC 97-62
a másik "homlokfalas" 260-as az Örsön.

A fenti 3 felvételt: Jobbágy József készítette

BU 15-06 ex. GC 71-94
 
1975. december 31-én került forgalmi állományba a "Récseibe".

Alv.sz.:260.00.2805/75

1982. október 5-én vették ki az állományból.

Október 12-től a 15. VOLÁN tulajdonába került

 

1976. július 6-án érkeztek újra Ikarus 260-asok, majd októberben, decemberben, 1977. januárban, -egy pár "későn jövő"- utána márciusban és áprilisban. A GC 99-00-val befejeződik a GC-s betűjelű rendszám az Ikarus 260-asoknál, mert a GC 99-xx az Ikarus 280-asoknak volt fenntartva, ill. használatban voltak. A következő szállítás 1978. januárjában kezdődik.

Típus Rendszám Állományba vétel Forgalmi telep Alvázszám Motor Egyéb
             
260.00 GC 97-89~GC 98-58 76.07.06~76.07.17. Cinkota 23xx~24xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 98-59~GC 98-82 76.10.20~76.10.28. Kilián 24xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 98-83~GC 99-00 76.10.29~76.12.16. Mező 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-01~GE 00-08 76.12.11. Récsei 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-09~GE 00-22 76.12.16. Fürst 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-23, GE 00-24 76.12.16. Óbuda 2513/76, 2536/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-25~GE 00-30 76.12.16. Mező 25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-31~GE 00-40 76.12.17. Cinkota 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-41~GE 00-64 76.12.17.~77.01.15. Kilián 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-65~GE 00-74 77.03.28 Óbuda 8xx/77 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-75~GE 00-99 77.03.28 Fürst 8xx/77 - 12xx/77 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-75~GE 00-99 77.04.07.~77.04.30. Cinkota 8xx/77 - 12xx/77 D 2156 HM 6U  

 

1976. júliusi beszerzésű,
BU 16-23 ex. GC 98-52.
A felvétel valahol Siófokon készült 1983. nyarán
BÜFÉ-busz
1982. októberében törölték az állományból**(Nagy Zsolt)

 

GE 00-01
 
Az első GE-s rendszámú autóbusz a BKV "kötelékében". 1976. december 11-én vette "birtokába" a "Récsei" üzemegység. Alv.sz.:260.00.2497/76.
1984. február 15-én selejtezték és márciusban a 20. VOLÁN Cegléd-hez került
Az 1982-es rendszámcserénél a

BU 00-01
rendszámot kapta és innentől kezdve a rendszámcsere, gyakorlatilag csak a GE - BU módosításban és a rendszám fekete alapról fehér alapra történő változásában mutatkozott. Ez csak az Ikarus 260-asoknál volt igaz, mert a GE 10-xx a 260-asok számára volt fenntartva, míg a GE 11-xx pedig a 280-asoknak. A 260-asok GE 10-35-ig, a 280-asok GE 11-37-ig jutottak, amikor is a rendszámcsere alkalmával a GE 11-01 ~ GE 11-37 a félbeszakított BU 10-xx sorozatot folytatva, a BU 10-36 ~ BU 10-72 számot kapták.

 

CKC-955 ex. BY 60-68 ex. GE 01-41 ex. BU 01-41
1978. január 28-én érkezett a "Récsei" üzemegységhez. Alv.sz.:260.00.4651/77.
1988. július 8-án törölték az állományból, majd
1989. március 25-én BY 60-68-as rendszámon oktatókocsivá építették és átkerült a "Mezőbe"
1996. február 27-én kapta a képen látható CKC-955 rendszámot, már a "Récseiben".
Selejtezéséről egyenlőre nincs tudomásunk.
**Nagy Zsolt

 

BU 01-86 ex GE 01-86
1978. 10. 19-én érkezett az Óbudai üzemegységhez. Alv.sz.:260.00.2397/78.
1988. március 18-án törölték az állományból, az egyetlen kisablakos '78-as beszerzésű Ikarus 260-ast

 

 

Az 1979 december végi `80 január eleji nagy beszerzés egyik 260-asa a
E 62-35 ex. BU 06-25 ex. GE 06-25
1979. december 29-én az évben utolsóként érkezett.
1986-1987 között rendszám elvesztés miatt ezen a rendszámon futott.
1991. június 30.-án selejtezték, és vásárolta meg a BAUMAG. 460e Ft-ért
646e Km-t futott, a "Récsei" üe. üzemeltetésében.
és a
GE 06-25 ~ BU 06-25
 
 
1989. októberi selejtezése után a MÉH vállalathoz került. A "Fürst" garázsnál üzemelt, alv.sz.:260.00.221/80
 
BU 06-60
XVII. ker végállomás
A `80 januárban szállították a Cinkota üe.-be és '87 február 2-án selejtezték.
 
1980. decemberétől 1981. áprilisáig folyamatosan szállított az Ikarus a BKV részére Ikarus 260-ast, a leselejtezett Ikarus 556 és 260-osok helyett

 

Az elővárosi Ikarus 260-as típusra (Ik 260.32, 39) 1981-től jellemző a bolygóajtó, de néhány korábbi típuson már 1977-ben megjelent. 1982 körül tűntek fel a leszállásjelzőként és ajtónyitó-záróként ma is használt billenőkapcsolók (a visszajelző lámpák majd csak 1983-ban).

 

1980. december 23-án állományba vett GE 09-01 majd `82-ben BU 09-01-re átszámozott Ikarus 260-as,
kivételesen a 7-es viszonylaton.
Alv.sz.: 260.00.1978/80 1991. június 30-án törölték az állományból. A "Récsei" garázs üzemelte. 597 ekm-t futott. A BKV-tól a BAUMAG vásárolta meg.**(Nagy Zsolt)
 
Thököly út - Hungária krt. megállóban.
Még jár a villamos a Thökölyn, de már csak a 44-es
A Hermina úti keresztezodés. Ekkor még nem arra közlekedik a 72-es troli

1992-ben egy IKARUS 415 kapta meg ezt a rendszámot.
92.12.12 Mező BU 09-01
II. E busznak az 1999-2000-es átrendszámozás előtt a BPO-519-es rendszámot jelölték ki de végül 2000.01.26-án a BPO-763-as rendszámot kapta. TRA-s alvázszáma a kocsinak: TRA415V3AN1HU0001

 

Még egy 260-as amelyik a fenti sorozathoz is és a 109-es viszonylathoz is tartozik
GE 09-41 a felvételen már BU 09-41
1981. január 28-án került a "Mező" állományába és onnan is törölték 1990. január 21-én.
A KERÉK Kft. tulajdonába került, átrendszámozáskor a CCE-481 rendszámot kapta. 1996. nyarán selejtezték.**(Nagy Zsolt)
A 109-es sorozathoz
Horváth Mihály tér, irány az Orczy téri végállomás felé.
A felvételen jól látszik az akkor már kész, átadásra váró, visszaállított trolibusz viszonylat felsővezetéke
Baross utca, Horváth Mihály tér, a Duna utcai végállomás felé

 

 

BU 21-xx, BU-22, BU23-as sorozat

1982 szeptember 20-tól folyamatosan szállított az Ikarus, egészen október végéig.
Az autóbuszok 2-es és 3-as ajtajánál lengőkapaszkodókat helyeztek el. Az indításjelzővel egyszerre működő piros lámpát szereltek fel az ajtók léghengerdobozának alsó lapjára. **(Nagy Zsolt)

BU 22-79
A 109-es sorozathoz.
 
     
1982. október 8-án került a "Mező" garázsba. Alv.sz.:260.00.092/82 1986. szeptemberétől a Cinkotai garázs ad otthont neki. 1992. augusztus 18-án veték ki az állományból. **(Nagy Zsolt)

 

1982. október 12. BU 23-25 ~ BU 23-34 "Récsei" garázs
 
1982. október 12. A BU 23-26 hatósági vizsga után. Alv.sz.:260.00204/82 1989.11.20. szétbontva

 

1982. október 22. BU 23-59 ~ BU 23-83 "Mező" garázs
 
1982. október 22-i hatósági vizsga után, forgalomban a 21-es viszonylaton a BU 23-76 Alv.sz.:260.00.248/82 1995.06.09. adták el a KRAVTEX Kft.-nek
 
A BU 23-as renszámsorozat utolsó darabja a BU 23-84. Ezt a számot a BU 21-84-es kapta, rendszámelvesztés miatt.
 
A BU 23-as sorozat után, egy évvel később vásárolt Ikarus 260-asok BU 87-71-től kapták a rendszámokat.

 

 

1983-ban a műszerfal tábláinak addigi barna famintás burkolata feketére változott. Megjelentek a már említett formájú visszajelzők, az addig fehér léghenger burkolódobozok feketék lettek és a vésznyitás lehetőségét egy ma is alkalmazott fedéllel ellátott nyíláson át tették lehetővé.
(1982-ig az egész dobozt le kellett szerelni a vésznyitáshoz, 1982-ben egy furaton átvezetett kis kar már megbontás nélkül lehetővé tette a vésznyitást, de ezt a kart általában leszerelték, hogy a kedves utas ne piszkálja.
Hasonló egyébként a négyszázasok belső vésznyitója.)
Szintén 1983-tól a korlátok, hangszóródobozok, ablaknyitó fogantyúk is feketék lettek az addig alkalmazott fehér helyett.

 

BU 90-06 ( alv.sz.: 260 00 9008/83 )
1983. 01. 18-án vették a Cinkotai garázs állományába, 96 októberétől a "Récseibe" helyezték, onnan is selejtezték.

 

 

BU 87-74
1983. október 14-én került az Óbudai üe. állományába. ( asz.: 260 00 7740/83 ).
1991 szeptember 21-től, hegyi járatokon retorderes járművek közlekedtetése céljából a Belvárosi garázsba, onnan is selejtezték 1998-ban.

 

 

1983 november 29-én beszerzett BU 88-41 frsz.-u Ikarus 260 -as. 1995 februárjában adták át a Trolibusz üe.-nek
Foto: Izsó Zoltán

 

 

 

BU 89-17
A `83 decemberében szállított BU 89-17 a taxis blokád idején az Árpádhíd pesti hídfőjénél.

 

 

Az 1984. februárjában a "Récsei" garázsba érkezett és február 15-én állományba vett BU 90-22 - BU 90-27-ről készített fotók
BU 90-22
 
BU 90-22, mögötte sorrendben a BU 90-23, -24. A BU 90-22 alv.sz.: 260.00.881/83, e szállításból a leghamarabb selejtezett ill. eladott jármű. 1993 szeptember 10-én törölték az állományból és 1994. április 5-én adták el. Mindvégig a "Récsei" garázs "vendégszeretetét élvezte".**(Nagy Zsolt)
 
BU 90-25, mögötte a BU 90-26, -27. A felvételen elöl látható, BU 90-25 alv.sz.: 260.00.8996/83 az egyik azok közül az e napon érkezett 260-asok közül amelyik majdnem megérte az 1998 évi átrendszámozást.
 
   
BU 90-25
 
 
 
 
 
 

 

1983, 84-ben változott a vezetőfülke típusa is az Ik 260, 280-as típusnál tolóajtósra. 1984-től alkalmazzák az ajtónyitóval azonos típusú visszajelzős elakadásjelző kapcsolót a baloldali műszertáblán (az eredeti kapcsoló helyét-baloldali műszertábla második sor 3. kapcsoló-fekete vakdugóval zárták le). 1984-től a vezetőfülke mennyezetére szellőzőt szereltek, amely működtethető a bal oldali műszertábla alsó sorának 2. háromállású kapcsolójával (ennek helyén addig vakdugó volt). Megjelent a középső műszertáblán a ma is alkalmazott "STOP" feliratú központi vészkapcsoló. A hátsóhíd "B" kerékagy változott. A 2-3-4. ajtóknál egy plusz összekötő korlátelemre 3-3 bőrből készült kapaszkodót szereltek. A bolygóajtós buszok 1985-ig az ajtóüveg körül vastag gumicsíkkal készültek.

 

A következő napokban újabb "eresztés" érkezett a "Récseibe", amit 1984. február 18-i dátummal vettek állományba.
A sorban következő, BU 90-28 ~ BU 90-35 rendszámot kapták.
 
 

 

BU 90-es érkezéskor
 
 
 
     
 
 
 
és selejtezésekor - BU 90-21

A BU 90-21 ( asz.: 260 00 9069/83 ) a társaival ellentétben egy évvel később 1985. január 8-án érkezett a BKV-hoz a Cinkotai garázshoz.
1996. október 1-én helyezték át a "Récseibe". A felvétel ott készült 1998-ban.

 

 

1985-től a 260-asok gázolajtartálya baloldal hátulról átkerült a 280-asoknál megszokott helyre. 260-asoknál a kipufogócső változott
(maradt hátul középen, de egyenes, ferdén vágott végű helyett balra ívelt, függőlegesen vágott végű cső).

 

 

1986 után az Ik 260, 280-as buszok oldalukon vastag gumicsíkkal készülnek.
1987-ben a jobboldali műszertáblát átrendezik (PRÁGA 2M-70 esetén) és a középső műszertáblán - nem minden járműnél - a fűtőkészülékhez üzemóra számlálót építettek be. Megjelentek a kapaszkodón elhelyezett ún. gyermek leszállásjelzők minden ajtónál.

 

BX 60-28
Beszerzés: 1986. november 19. Cinkota Alv.sz: 260.45.1711/86
1986. december 30-tól áthelyezték a "Fürst"-be. Új rendszáma: BPI-230 BP 12-30

 

1988-tól a kulcsos világításkapcsoló a kormányoszlopra került (ez kormányzáras de nem minden buszon van).
Kb 1989-90-től az összes Ik 260-as típus kipufogója a 280-hoz hasonló kivitelű, a "B" tengely elé került. 1990-91-től az oldalsó gumicsík vékonyabb és az ablakok alattival megegyező, továbbá az ablakok feletti esővető díszcsík is hasonló vastagságú és fekete. A 90-es években az Ik 260-as buszok gyártása egyre inkább csökkenő tendenciájú, de az Ik 280 típusnál ez nem volt annyira látványos, mivel sokfelé vásárolták ezt a viszonylag olcsó csuklós buszt a drágább modernebb típusokkal szemben, még ma is készülnek.

 

BPI-248

Ik.260.46 1988.07.21 1999.10.08 BX 72-48 BPI-248 12-48 Óbuda 2001.07.16

A filmesek használják öltözőként, a rendszáma maradt

 

 

A GC 85-68 Ikarus 255 a BKV tulajdonában, különjárati állományban

 

 

Debrecen 6. VOLÁN

 
Az első Ikarusz 260-as
~ GC 05-07 ~
érkezése, bemutatása a
debreceni Volánnál
             
 
             
és forgalomban a
debreceni 24-es viszonylaton
 

 

GC 66-21

 

GC 66-29
 

 

GC 31-97
A BKV-nál pótlásra használt GC 31-xx -es rendszám. Valószínüleg ez nem pótlás, mert a BKV a GC 31-32-től GC 31-49-ig használt fel ebből a sorozatból.

 

GTZ 823   GNX 309
 

 

 

Miskolc, 1990.

     

 

 

SCANIA - Ikarus, Dániában a '80-as évek elején
   

 

 

A 280-as típusnak a classic változatai C80-as jelzéssel jelentek meg 1998-tól a helyi és helyközi forgalomban.
Az Ikarus 260-as gyártása is lecsökkent, a C60-as típus is ritka.
Jelenleg Eger helyi közlekedését segíti egy C60-as busz, de hamarosan megjelenik Kecskeméten is egy C60-asra felújított 260-as.


Feldolgozás, bővítés alatt, folytatása következik.