" A lényegesen korszerűbb, de z 1960-as évek fejlesztésének eredményességét jelezte az Ikarus gyár új és az eddigieknél csak rövid ideig használt járműtípusa az Ikarus 556.

 Hossza - 1 0885 mm - már megfelelt az Union Internationale Transports Publics (UITP) által ajánlott méreteknek. A korábbi nagy alapterületet elfoglaló megoldásoktól eltérően padló alatti motorral épült és az eddigi járműtípusokat meghaladó teljesítménnyel. Ennél a típusnál alkalmazták először a Rába (MAN-licenc) 2156 HM 6U típusú hathengeres, 141 kW teljesítményű, soros elrendezésű, padló alatti dízelmotort, amelynek hengerűrtartalma 9572 cm
3. Befogadóképessége (27 ülő és 75 álló) túlszárnyalta az előző típusokét, magasabb ablakaival barátságosabb lett.
Vezetőfülkéje már csupán a vezetőülést foglalta magába, tiszta levegőjű, nem zajos munkahely volt. Kifogásolni lehetett viszont az ajtóelrendezést
(1-2-2). Bár már középső ajtót is alkalmaztak, de az ajtóméretek nem feleltek meg, az első ajtó 800 mm, a középső 1100 mm, míg a hátsó 1600 mm széles volt, azaz az első ajtó egy utasnak széles a középső kettőnek szűk, míg a hátsó kettőnek széles, de háromnak keskeny volt."

 

Az Ikarus 556-os járművek is 1964-ben jelentek meg Budapest tömegközlekedésében.
Az első évben 28 lépett szolgálatba (1964 és 1972 között 274-et vettek állományba).

Hatósági vizsga
időpontja
Rendszáma Szolgálati
hely
Alvázszám Motorszám Megjegyzés
1964.01.08. GA 81-01~GA 81-05 Fürst 556-00-002~006/63 619.xx  
1964.07.20. GA 07-38II** Récsei 556/3 EO 680/468-12  
1964.07.20.~65.01.04. GA 81-06~GA 81-28 Fürst, Récsei 556-70-001~023/64 619.xx  

** Ikarus tulajdonú IK 556/3L típusú autóbusz, amelyet kísérleti üzemre a FAÜ 1964. július 20-tól december 31-ig átvett.
(Férőhely: 25 ülő-, 75 állóhely, önsúlya 9280 kg.)

1964 január 8-án a "Fürst" garázsból indultak útnak az első Ikarus 556 típusú autóbuszok. GA 81-01 az Ikarus 556 típus "0"-szériájának első kocsija, amit társaival együtt,
 
GA 81-03

1970-től átrendszámoztak. A GA 81-01 a GA 82-14 rendszámot kapta. A GA 81-04-nek maradt a rendszáma.
A GA 81-16 és a GA 81-17 1968-ban átkerült a VOLÁN-hoz, ahol
emeletes buszt építettek belőlük.

   
A GA 81-04, amit külön-busszá építettek.
A bal oldali fotón a kis viszonylatszámjelzős, kékkel kiemelt kocsi átépítésekor

 

Átrendszámozás
időpontja
Eredeti
rendszám
Fődarabcserét követő
új rendszám**
Megjegyzés
1970.01.13.~1970.07.20. GA 81-01~GA 81-03 GA 82-14~GA 82-16  
Nem lett átrendszámozva GA 81-04 - 1967.05.10. Különjárati városnéző***
1970.01.13.~1970.07.20 GA 81-05~GA 81-13 GA 82-17~GA 82-25  
1970.01.13.~1970.07.20 GA 81-14 GA 82-26 65.09.06. rendszámelvesztés miatt
a még szabad GA 81-29-re számozva.
1970.06.08. GA 81-13 GA 82-27  
1969.10.03 GA 81-16 & GA 81-17 GA 81-17 `Emeletes autóbusz építéshez átadva
20. AKÖV-nek (Budapest)
1970.01.13.~1970.07.20 GA 81-18~GA 81-28 GA 82-28~GA 82-38  
1973.02.02. GA 82-30 ex. GA 81-20 GB 33-94 A vállalati KISZ. bizottságnak átadva*

*Egy fotóra nagy szükség lenne!!!

**A KPM autó-felügyelet 4559-7/69 számú engedélyével felújításkor az eredeti fődarabokat a sorozatgyártásnál alkalmazottakra cserélték.

*** A GA 81-04-est 1967 május 10-én minősítették át különjárati városnézővé a Budapest Tourist megbízásából. Ajtóelrendezése 1-0-0-ra változott és utasterében 2+2 ülésrendezést hoztak létre. A jármű városnéző- és kirándulójáratokat bonyolított le, 1977. április 15-iki selejtezéséig.
Alvázszáma: 556.00-004/65 volt.
**(Nagy Zsolt)
1968-tól a sorozat végül is a GA 81-31-től kezdődik, és a "GA"-s forgalmi rendszámok közül a GA 82-75-ig tart.
A GA 81-32-nek rendszáma elveszett átszámozva GA 82-08-ra **.

Az állomány, korábbi és további változásai

Év Nyitó
állomány
+
-
Állományváltozás Záró
állomány
Egyéb
1964 0 (+28) GA 81-01~81-28 28  
1966 28 (+1) GA 81-29 (65.12.31) 29  
1967 29 (-1) GA 81-04 28 különjárati
állományba
1968 28 (+52)
(-2)
GA 81-31~82-00; GA 82-09~82-13
GA 81-16; GA 81-17*
78 * Emeletes busz átépítés
A 4-es 5-ös viszonylaton közlekedő
Ik 620-asokat cserélték fel ezzel a szállítással
1969 78 (+30) GA 81-76~82-00; GA 82-09~82-13 108  
1970 108 (+35) GA 82-40~82-74 143  
1971 143 (+50) GC 45-01~45-50 193  
1972 193 (+78) GC 45-51~46-13; GC 47-15~47-29 271 Ekkor már keveredik
a rendszám az Ik-280-asokkal
1973 271 (-1) GA 82-30 ex. GA 81-20 270 KISZ. busz
 
Évszám Meglévő állomány Selejtezés db. Záró állomány Egyéb
1975 270 -8 262  
1976 262 -61 201  
1977 201 -50 151 Átminősítés
Oktatóbusz: GC 45-64; GC 45-88
Munkásszállító: GC 45-28; GC 45-41
1978 151 -77 74  
1979 74 -57 20 Átminősítés
Oktatóbusz: GC 45-64; GC 45-88
Munkásszállító: GC 45-28 autóbuszállományba véve;
1980 20 -20 0  

Az Ikarus 556-os típusból 1964 és 1972 között 274-et vettek állományba.

Tovább az Ikarus 180-asokhoz
vagy
Vissza az autóbusz-közlekedés történetéhez

 
GA 81-49
Hatósági vizsga: 1968. január 4.állományból törlése: 1976. február 1. Alv.sz.:556.71-030/67. Motor:D614 a motorcseréig
Mint a képen is látható, a sofőrje nagyon odafigyelt a járművére, festegette, díszítgette. A hűtőrácson látható IKARUS jel is csak ezen a járművön volt, akkor már. Nagy Zsolt** kimutatásában található, hogy 1971. január 18-tól "a KPM Af 4137/70 sz. engedélyével D2156 HM 6 U típusú Rába-MAN motor és AS 70-6 típusú sebességváltó került beépítésre. 500000 Km-t futott."** A 155-ös gyorsjáraton járt a 155-ös csuklósításáig.
A GA 81-49. Az egik legjobban karbantartott Ikarusz 556.

 

GA 82-09
1969 november 11-i szállítású Ikarus 556. "Récsei" garázs üzemeltetésébe került.
1976. július 6-án törölték az állományból.
505 ezer kilométert futott
D 614-es motorral szerelték, Alvázszáma: 556.72-167/69**

 

 

A
GC 45-31
 
1971. augusztus 18-án helyezték forgalomba és 1978. október 19-én vonták ki.
Alvázszáma: 556 72/1920/71**
 
Selejtezés után
 
Így nézett ki, múzeumba kerülése előtt
Ikarus 556, Szentendre - múzeum
 

 

Selejtezés

GA 82-74
Az utolsó GA-s rendszámú Ikarus 556
1970. október 2-án érkezett és 1979. december 29-én selejtezték
A "Fürstben" szolgált

 

 

Ikarus 556 Ferihegyen

     
A MALÉV is sokáig használt Ikarus 556-ost

 

Prototípus átépítés
A FAÜ-hez 1964.12.23-án a érkezett GA-81-16 és a GA-81-17 rsz. Ikarusz 556-os autóbuszokat 1968.10.03-án emeletes autóbusz építéshez átadták a 20 sz. AKÖV-nek

 

 

Reprodukció az Autó-Motor 1969. januári számából és egy kép az Internetről
 
     

 

 

 
 
Saját felvételeim közül, csak ez az egy van 557-ről és ez is csak véletlenül. Nem sok futott ebből a típusból. Ha jól emlékszem, a bordó volt.
 
 
 
Az Erzsébet téri, a képen még MÁVAUT autóbusz pályaudvar. Egy Ikarus 557-es is áll a "droszton". A MÁVAUT-nak is és a VOLÁN-nak is kevés volt ebből a típusból.

 

 
 
 

"Padló alatti 180 LE-s motorral voltak ellátva, kormányberendezésük szervo rendszerű, tengelykapcsolója, pneumatikusan működtethető. Sebességváltójuk ASTRA AS 65/4 típusú, 5 előre és 1 hátrameneti fokozattal. Üzemanyagtartálya 250 L-es. Az autóbuszok LIKINO gyártmányú futóművekkel ( A és C tengely ) vannak felszerelve."**
 
   
 

 

A FAÜ először 1964-ben vásárolt az Ikarus 180-as típusból.

A FAÜ-nek szállított Ikarus 180 -as, önhordó karosszériájú járművekbe is az új, Rába-MAN 2156 HM 6U típusú hathengeres, 141 kW teljesítményű, soros elrendezésű, padló alatti dízelmotort helyeztek, amelynek hengerűrtartalma 9572 cm3. A 16 500 mm hosszú csuklós kocsi, 1-2-2-2 ajtóelrendezéssel építették. 42 ülő és 140 álló, az utóbbit befogadására méretezték. Az első tíz Ikarus 180-as a FAÜ-höz 1964-ben érkezett. (1964 és 1972 között 414-et szállítottak a főváros részére).

Hatósági vizsga
időpontja
Rendszáma Szolgálati
hely
Alvázszám Motorszám Megjegyzés
1964.01.10. GA 85-10~GA 85-18 Fürst 180.00.63/01~/09 619.xx  
1964.10.17. GA 07-30II** Récsei 180.00/12-64 EO 680/468/11  
65.01.13. GA 85-19 Fürst na. na. Az AUTÓKER-től
1965.09.27.~65.12.31. GA 85-21~GA 85-43 Fürst 180.70-001~02x/64 619.xx  

 

GA 07-30II**

 

Az állomány, korábbi és további változásai

Év Nyitó
állomány
+
-
Állományváltozás Záró
állomány
Egyéb
1964 0 (+10) GA 85-10~85-19 10  
1965 10 +21 GA 85-21~85-41 31 GA 85-18 -> GA 85-20
1966 31 +2 GA 85-42; GA 85-43 33  
1967 33 +20 GA 86-53~86-72 53 Ikarus 180-asok kapják, folytatólagosan az addigra már gyártásukat befejezett FAÜ csuklósok rendszámát
1968 53 +111 GA 86-73~87-83 164  
1969 164 +65 GA 96-26~96-90 229  
1970 229 +50 GA 87-84~88-00; GA 95-88~96-00
GA 96-06~96-25
279 A GA 96-01~05 VOLÁN-os rendszám
GA 95-80~84 Különjárati
1971 279 +26 GA 96-91~97-00; GC 46-14~46-29 305 GC 46-13-ig Ikarus 556
1972 305 +110 GC 46-30~46-99; GC 47-00~47-14
GC 47-30~47-53; GA 95-85
415 Ekkor már keveredik
a rendszám az Ik-260-asokkal
GC 47-15~47-29 Ikarus 556
1973 415 0   415  

 

Évszám Meglévő állomány Selejtezés db. Záró állomány Egyéb
1974 415 -17 398  
1975 398 -14 384  
1976 384 -114 270  
1977 270 -84 186  
1978 186 -60 126  
1979 126 -35 91  
1980 91 -91 0 Az utolsó 41 db. Ikarus 180-ast
az Óbuda üe. selejtezte 1980. január 20-án

Vissza az autóbusz- közlekedés történetéhez

 

GA 85-11
A Fürst garázs állományába tartozott, mindvégig. 16 év elteltével 1980. január 15.-én törölték az állományból.**
GA 85-12 Minkét buszt 1964. 01.10-én vették állományba. Alv.sz. 180.00.63/02 és 03**
 
Kezdetben a "Fürst" garázs állományába tartozott, majd áthelyezték az Óbudai garázsba.   1978. szeptember 1-én selejtezték.**

Az első Ikarus 180-asokra, még felkerült a pótkocsis szerelvényeknél kötelezően használatos fekete-sárga háromszög.
Az első index lámpák a GA 85-xx sorozatnál még a fényszórók mellé kerültek.

GA 85-21-től GA 85-43-ig, kivéve a GA 85-32-es, az Ikarus 180-asok viszonylatszámjelzője kisméretű, négyzet alakú volt. A vezetőfülke oldalablakán egy törés volt amit a későbbi típusoknál elhagytak és a viszonylatszámjelzőt is széles téglalap alakúra gyártották.

GA 85-28
75-ös trolipótlón
Beszerzése: 1965 december 29,
Selejtezése: 1974.
Az egyik első szállítású Ikarusz 180, GA-85-28

 

A járműtárolás és karbantartás gondjain enyhített,
 hogy 1970. január 14-én üzembe helyezték a korszerűen felszerelt,
 250 jármű kiszolgálására alkalmas
 Óbudai autóbuszgarázst
A felvétel valamikor 1975-ben készülhetett, mert az Óbudai garázs 1974. végén kapott 260-as Ikarust

 

GC 47-00
Alvázszáma: 180.36-1033/72**
Szemlére vár
     
A képen látható GC 47-00 Ikarus-t társaival együtt 1972 december 19-én szállították a BKV-hoz. A GC-46-96-tól a GC-47-14-ig Ikarus 180 típus és a Récsei garázsba kerültek. A GC-47-15-től GC-47-29-ig, Ikarus 556 típus, amelyeket 1972 december 29-én szállítottak szintén a Récsei garázsba. GC-47-30-tól GC-47-53-ig még 180-as típus, onnantól kezdve már megjelenik az Ikarus 260-as.
 
Haller utca, volt Hámán Kató út 1976-ban. A képen a GC 47-00 rendszámú Ikarus 180, a 33. viszonylaton.
 

 


 

MHSZ. - BKV Lőpavilon
ex. GA 96-00
 
 


GA 96-00
Beszezése: 1970. november 22. Selejtezés: 1978. szeptember 25.
Alvázszám: 180.72-1205/70**
Ikarus 180, Szentendre - múzeum,

 

A GA 96-00, 2003 június 22-én Kiskunhalason, az Old Timer Találkozón.

 

Selejtezések

GA 87-00
 
és egy belső kép a GA 87-25-ről
 
Egy pár fotó az utolsó előttiek selejtezéséről, 1977-ből. GA 87-29, GA 96-87
 
A kép előterében jobbra a GA 87-29-es összetört hátulja.

 

GC 46-96
A felvétel készítőjét nem ismerem!! A felvétel az Óbudai garázsban készülhetett.

 

Frsz. Szolg.hely Alv.szám Hatósági vizsga Állományból törl. Telj. kocsi km.
GA 87-00 Récsei 180.72-078/68 68.08.08. 77.04.27. n.a.
GA 87-25 Récsei 180.72-137/68 68.08.25 75.12.09 460 ezer km.
GA 87-29 Récsei 180.72-136/68 68.08.25 76.05.24 n.a.
GA 96-87 Récsei 180.72-435/68 69.08.26 76.01.06 n.a.
GC 46-25 Fürst 180.36-1421/71 71.12.18. 76.12.06. 585 ezer km.
GC 46-96 Fürst -> Óbudai 180.36-1670/72 72.09.23 80.01.06 n.a.