Az E1 villamos motor- és a c3 pótkocsi II. rész
|
Tartalom
Bevezető
Bécsi villamostörténet
A kezdetektől
a második világháborúig
Az újjáépítés,
és az első, korszerűnek tekinthető forgóvázasok
Acélvázasítás
Tapasztalatgyűjtés:
a C+c és C1+c1 "Grossraumwagen"
Csuklósítás
A hattengelyes E sorozat
Egy rövid kitérő: a C3
Az E erősebb testvére, az E1
Az utód: az E2
A c sorozatú pótkocsik
Műszaki részletek
E1 motorkocsi
Kocsiszekrény
Forgóváz
Vezetőfülke
GEAMATIC menetkapcsoló
Változtatások
Miskolcon
Műszaki
adatok
c3 pótkocsi
Változtatások
Miskolcon
Műszaki adatok
Az előbbiekben látott kéttengelyű, és abból létrehozott csuklós járművek
egy részének érdekessége, hogy gyártásukkor már futottak korszerű járművek
a városban, hiszen 1959-ben megjelent az utcákon a Lohner által DÜWAG-licensz
alapján épített "E" sorozat.
A bécsi cég két prototípust készített a hattengelyesből. A 4401 Elin/Kiepe (NF56,2 (20 menet- (11s, 9p) és 17 fékfokozat) kontroller, BG75 motor), a 4402 pedig Siemens berendezésekkel (SSW K7782-5 (22 menet- (11s, 11p) és 17 fékfokozat) kontroller, GBa199/21a motor) készült. Mindkettő korszerűnek volt mondható a közvetlen kapcsolású, bütyköstárcsás kontroller ellenére (még csúszásvédelemmel is rendelkezett!), de a 4402 megbízhatatlannak bizonyult, így az 1961-ben beinduló sorozatgyártás alapjánul a 4401 szolgált. A 4402-t később átépítették, és átszámozták 4440-re, majd 4600-ra, végül 4459-re.
A gyártás a Lohner (4402-4439) mellett az SGP-nél is (4441-4470) folyt, a pályaszámok pedig az évek folyamán megkutyulódtak, de alapjában véve a 4401 és 4459 közöttiek a Lohner, a 4601 és 4630 közöttiek pedig az SGP eredetű kocsik. A típus sikeres volt, menettulajdonságaival és kényelmi felszereltségével merföldkövet jelentett a bécsi villamosközlekedésben, mégis volt egy nagy baja: a gyenge motorok (2x100 kW) miatt nem volt alkalmas pótkocsi vontatására.
1963 és 1966 között nagyszabású (értsd: politikai indíttatású) közlekedési
beruházás zajlott Bécs belvárosában: elkezdték megépíteni a Ring-gel
párhuzamos kéreg alatti villamost ("Unterpflasterstrassenbahn", rövidebben
"U-Straba", egyéb országokban "premetro"). Ez az 1,8 kilométer hosszú szakasz
az itt járó E2, G2 és H2 "gyűjtő" vonalak miatt a "kettes vonal" ("Zweierlinie")
nevet kapta. Ma ebben az alagútban már az U2 metróvonal fut, de akkor a
lelkesedés akkora volt, hogy külön villamostípust akartak hozzá tervezni.
Érdekes módon a választás nem csuklós, hanem szóló négytengelyes kocsira
esett. Ez lett a C3, mely nem a C1 egyedi
továbbfejlesztése, hanem szinte teljes egyészében DÜWAG-licensz.
Tim Boric
|
|
Ebbe a kocsiba aztán megpróbálták belepakolni az akkori idők egyik nagy fejlesztését, az AEG cég GEAMATIC nevű félautomata kapcsolóját, mely egy szervómotorral működtetett bütyköstárcsás kontroller volt, kipörgésgátló, csúszásvédelmi, és holtember funkciókkal. Ezzel a berendezéssel a kocsi kalauz nélkül, "egyemberes" üzemben közlekedhetett, ez akkoriban még különlegességnek számított. Feltűnő volt ezen túl a félollós, azaz "einholm" szedő (ez az, amit némileg tévesen félpantográfnak is neveznek).
A GEAMATIC-kal rendkívül sok probléma volt, végüli ki is szerelték, majd a kocsit 1982-ben kivonták az utasforgalomból. Jelenleg CH 6160 jelzéssel munkagépként üzemel.
A hatvanas évek közepére megfogalmazódott az igény egy "erősebb E kocsira",
így a gyártók 1966-ban előálltak az E1 sorozattal, oldalunk főszereplőjével.
Heinz Heider
|
|
A fő különbség az erősebb, WD785 típusú motor, mely 150 kW teljesítményt
ad le. Apró negatívum, hogy az átszerkesztett forgóváz magasabb lett, így
nőtt a padlómagasság, de ezt bőven ellensúlyozta, hogy pótkocsival vígan
fel tudott menni a legmeredekebb bécsi vonalakra is. A típust a villamosüzem
éveken át nagy számban szerezte be; közben természetesen történtek apróbb
módosítások, így aztán a műszakiak bevallása szerint mára már "egy E1 nem
feltétlenül egyenlő egy másik E1-gyel".
Az E1 sorozatok 1967-től kezdve természetesen
a "szokásos" gyártóktól lettek beszerezve:
4461-4498 Lohner
4631-4728 SGP,
majd a hetvenes évek elejétől
4729-4868 SGP
4499-4560 Lohner (ekkor már Bombardier-Rotax)
1971-ben jelentős változtatást eszközöltek a villamosberendezésben: az addigi, kézi működtetésű, bütyköstárcsás kapcsoló helyett a félautomatikus GEAMATIC kapcsolórendszert kezdték beépíteni. Ez nem csak a járművezetést könnyítette meg, de holtember funkciója lehetővé tette a kalauz nélküli üzemet is (addig a kalauz feladata volt vészhelyzetben megállítani a szerelvényt). A félig nyitott vezetőfülke mögötti részen megjelentek a jegyárusító automaták, az utastájékoztatás pedig magnóról történt. Az egyéni ajtóműködtetéshez taposóérzékelőket szereltek a lépcsőkre.
A második generációs sorozat érdekessége, hogy kezdetben még akkor is
kalauzüléssel készültek a kocsik, amikor már tudták, hogy nem fogják azt
használni! A 4505 és 4799 utáni példányok voltak az elsők, melyekből teljesen
eltűntek a kalauzos üzem jelei. 1974-től egyébként az E kocsik is elkezdtek
GEAMATIC-ot kapni, '77-től pedig a régebbi, manuális kontrolleres E1-ek
is.
Gerald Svetelsky
|
|
|
A kalauzülés eltávolításakor az addig háromtáblás hátsó ajtó harmadik
szárnyát is lezárták és elkerítették. Ennek oka az volt, hogy a széles
ajtónyílást erdetileg csak az tette szükségessé, hogy az ülőkalauz miatt
mindenkinek itt kellett felszállnia. Felszálltak, és a nagy hátsó peronon
várakoztak még akár menet közben is, hogy jegyváltás után végre beljebb
mehessenek. Most viszont már bárki bárhol felszállhatott.
Varga Ákos Endre
|
|
|
A további módosítások elsősorban utaskényelmi és balesetvédelmi átalakítások
voltak: lépcsőérzékelők helyett fotocellás berendezés vigyázott arra, hogy
senkit ne csukjanak oda az automatikusan visszazáródó ajtók, a magnetofon
helyett bevezették a mozgó alkatrészek nélküli IBIS utastájékoztató rendszert.
A váltóállítás immár induktívan zajlik, a kocsi "tudja", hogy melyik viszonylaton
jár, ezt jelzi a váltóberendezésnek, mely ennek megfelelően állítja a vágányutat.
Rádiós helyzetmeghatározó-rendszer is beépítésre került, a régi ajtótáblákat
pedig szénszálas erősítésű műanyagból készültekre cserélték, nagyobb ablaktáblával
(nem az összes kocsin).
Varga Ákos Endre
|
|
|
Az E1-esek eleinte csak c3-as pótkocsikat
vontattak, majd később, a régi, kéttengelyes motorkocsik selejtezésével
az addig azok által vontatott c2-eseket
is adaptálták hozzájuk.
Heinz Heider
|
|
Az E1 típusból összesen 427 darab készült, kevés kivételtől eltekintve még mind közlekednek. 2001/2002-ben néhányat külföldre adtak el, erről még lesz szó. Néhány járművet speciális célokra alakítottak át, ilyen a 4700-asból átépített EM 6117 sínhálózatmérő kocsi, illetve a 4459-ből kialakított EW 6600 hirdetőkocsi, mely mindig más-más, teljes kocsiszekrényre kiterjedő hirdetést viselve járja a várost.
Az E1 utódja szintén DÜWAG-eredetű, a "Mannheimi
típus" honosított változata. Az 1977 és 90 között 4001-4048, 4301-4309,
4049-4064, 4065-4098 és 4310-4324 pályaszámokkal ellátott motorkocsik az
E2 jelzést kapták. A "vérfrissítés" a belső berendezések tekintetében mutatkozik
meg leginkább, a típus ugyanis a félautomata, azaz a mechanikus kapcsolószerkezetet
elektromotorral mozgató, hibridnek tekinthető GEAMATIC-hoz képest korszerűbb
elektronikát kapott. A vezető itt is egy "joystick"-ot mozgat előre és
hátra, ez egy értékadó kar, melynek állása alapján a kompakt menetkapcsoló
24 menet- és 21 fékfokozatot tud különböző sebességgel kapcsolni. Az első
kocsirész középső hosszpadjára ülve egyébként hallhatóak is a fokozatokhoz
tartozó egységkapcsolók csattanásai. Érdekes viszont, hogy az E1 forgóváza
és motorja annyira sikeresnek bizonyultak, hogy egy az egyben átvették
őket!
Varga Ákos Endre
|
|
|
Az optikai különbségek könnyen észrevehetők: "mannheimi" típusú, nagyobb szélvédőtábla, magasabbra felhúzódó ablakok, nagy üvegtáblás ajtók. Újdonság volt az előhúzódó alsó, plusz lépcsőfok (bár az 1920-as évek amerikai villamosain már volt ilyen!), mely a fellépést teszi könnyebbé, illetve a légcserélő-készülék, mely a temperáló fűtést hivatott kiegészíteni. A homlokfal egyik furcsasága a szögletes viszonylatszám-jelző. Ez az eredeti német típuson nem volt megtalálható, és megtörte a bécsi villamosok kerek tábláinak nyolcvan éves hagyományát is. A célállomás-kijelzők elektromotorral mozgatott vászonszalaggal működnek (BROSE).
A típust kizárólag a hasonló kivitelű c5 pótkocsikkal szokták csatolni.
Folytatás: a "c" sorozatú pótkocsik
Forrásirodalom:
A Wiener Linien szórólapja a villamostípusokról
Laula/Rosenkrantz: Wiener Strassenbahnwagen - Technik
und Fotos, Verlag Josef Otto Slezak, 1983
Das
Strassenbahnjournal
Blickpunkt
Strassenbahn
Köszönetet szeretnék mondani a következő személyeknek:
Hajtó Bálint, Heinz Heider, Harald Schachenhofer, Gerald
Svetelsky
Külön köszönet a Miskolci Városi Közlekedési Részvénytársaság
munkatársainak segítségükért!
Vissza az elejére
Vissza a kezdőlapra