Hírek

Debrecen "új" nosztalgia villamosa

A Debreceni Közlekedési Vállalat Zrt. 2007. március 14-én mutatta be "új" nosztalgia járművét, a 260-as pályaszámú, favázas motorkocsit. A járművet 1913-ban a budapesti BVVV számára építette a Schlick gyár. A kocsi egészen 1980-ig közlekedett a fővárosban, majd filmforgatásoknál használták, szóló kocsivá átépítve, "régiesített" kivitelben. A nyolcvanas évek közepén holland villamosbarátok vették meg, akik Amszterdamban közlekedtették különjáratok alkalmával. Mikor az öreg jármű megmaradása kérdéses lett, a DKV Zrt. tulajdonába került, közlekedésbarátok közvetítésével. A társaság munkatársai 2006 folyamán és 2007 első hónapjaiban felújították a kocsit, mely aztán március idusára készült el teljesen.


A kocsi a március 14-i bemutatón

Bővebben a jármű történetéről, és a hasonló eredetű debreceni villamosokról
 

UV ünneplés a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban

2006. október 14-én az UV villamosok "nyugdíjba vonulása" - egyszersmind a 3200-as pályaszámú, ötven éves  - a legelső ilyen típusú - kocsi múzeumba kerülése - alkalmából a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum 10 és 18 óra között különféle rendezvényeknek ad otthont. A gyerekeknek szóló számos program mellett természetesen a gyűjtemény is megtekinthető, mégpedig Balogh Imre tagtársunk, a múzeum igazgatója közreműködésével.


A 3200-as UV motorkocsi néhány éve, még forgalomban

A múzeum a VTTE tagok részére díjtalan belépést biztosít!
Természetesen az érdeklődők is megtekinthetik a rendezvényt belépődíj ellenében!
Mindenkit szeretettel  vár a VTTE elnöksége!

A program a BKV Zrt. honlapján
 

Járműfelújítás

A BKV ZRt. elkezdte a 600-as pályaszámú Ikarus 260-as troli felújítását. Egyesületünk állásfoglalása szerint valószínűleg eredeti színére, azaz sárgára lesz festve.
 

Frissítés az aradi ünnepségekkel kapcsolatban

Minden előző híresztelés ellenére nem csak 25-én, hanem 25-től egészen október 8-ig járnak a nosztalgia mentek.

A Ganz motorkocsi indul Gyorokról naponta 9:00 és 14:00-kor Aradra, a Maximilian megállóig (Ez 2 megálló a vasútállomástól, Gyorok irányában). Innen indul vissza 10:00 és 15:00-kor.

A gothai Aradon a Románia térről (Piata Romana, a belváros déli széle) indul 11:00 és 14:00 Gyorokiig, onnan vissza pedig: 12:30 és 15:30.

Az információért köszönetet szeretnénk mondani Gayer Márknak!
 

100 éves a Ferencváros kocsiszín

A Kultúrális Örökség napja alkalmából látogatható volt a "100 éves a Ferencváros kocsiszín" c. kiállítás. A VTTE Elnöksége köszöni a látogatók érdeklődését és megjelenését.
 

2006. szeptember 25-október 8.

Az egykori Arad-Hegyaljai Motorosított Vasút maradványa, a méteres nyomtávú villamosvonal Arad és Gyorok közt idén ünnepli megnyitásának századik évfordulóját. Ebből az alkalomból a fentebb írt időpontban látogatható lesz a vasút gyoroki kocsiszínje. Előreláthatóan 25-én - de lehet, hogy később is - különmenetek lesznek Depot Micalaca és Piata Romana megállók és Gyorok közt a 2-es pályaszámú Ganz motorkocsival, és a 37-es pályaszámú ex-halberstadti "Gothai" motorkocsival.

Pontosabb információk ezen az oldalon találhatók, német nyelven, illetve természetesen a helyi közlekedési vállalat honlapján, román nyelven.
 

2006. augusztus 30.

A BKV Zrt. két múzeális járműve is részt vesz a MÁV Nosztalgia Kft. szeptemberi rendezvényein:

A 100 éves ACsEV kocsi az ABb motorkocsikkal kapcsolatos rendezvényen szeptember 3-án, a 27-es pályaszámú gőzmozdony szeptember 16-17-én - a tavalyiakhoz hasonlóan - a Grand Prix-n (VI. Közép-európai Mozdony Grand Prix) vesz részt.

A VTTE tagjai számára a rendezvények ingyenesen látogathatóak, a belépéshez regisztráció szükséges, Magyar Anikó részére kell egy emailt írni a belépés tervezett időpontjával (magyara@mavnosztalgia.hu).

Kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánunk!
 

2006. június 29.

Megjelent újra a "Régi magyar villamosok" című könyv!

Kapható: Budapesti Városvédő Egyesület
Címe: Bp. 1067. Eötvös u 10. T. 322-38-70.
H-Cs: 9.00-16.00
P: 9.00-13.00
 

2005. október 27.

"A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szeretettel
meghívja Önt és villamoskedvelő barátait
2005. október 28-án 17 órára
a
"KÁR A BENZINÉRT!
Képek a pesti villamosközlekedés történetéből"
című kiállításának megnyitójára

Köszöntőt mond
dr. Fodor Péter
főigazgató
a kiállítást megnyitja
Erő Zoltán építész és Pogány Judit színművész

Helyszín:
FSZEK Központi Könyvtár
Budapest Gyűjtemény
Budapest VIII. kerület
Reviczky utca 1."

Bővebb információk
 

2005. szeptember 18.

A BKV által a közelmúltban felújított, 27-es pályaszámú BHÉV gőzmozdony a kismozdonyok kategóriájában első lett a Tatai úti Vasúttörténeti Parkban megrendezett "V. Közép-európai Mozdony Grand Prix"-n. Gratulálunk a felújításban résztvevőknek és mozdony személyzetének!


 

2005. május 27.

A hírek szerint a közeljövőben mégsem kerül selejtezésre a 3750-es pályaszámú "Hungaroplan Kísérleti Villamos", tehát az elkövetkezőkben is látható lesz a 30A viszonylaton.
 

2005. május 10.

Amszterdamból Debrecenbe tartva a 2964-es pályaszámú egykori budapesti villamos áthaladt Budapesten. Az értékes "szállítmányt" másnap rakták le a DKV Rt. telephelyén. A cég a favázas kocsi felújítását, és nosztalgiaüzemben közlekedtetését tervezi.

Dr. Németh Zoltán Ádám írása a 2964-es villamoskocsiról


A világlátott villamos Kistarcsa határában


Vissza a főoldalra
Legutóbb módosítva: 2007. március 21.