A Megyeri (Károlyi) téglagyár iparvágánya
Budapest IV. ker, Külső Váci út 117.
Megszűnt 1924 körül


Ennek az iparvágánynak a története meglehetősen ellentmondásos, így az csak erős feltételezésekbe bocsátkozva tárgyalható.
Gróf Károlyi László fóti földbirtokos Újpest északi részén, a külső Váci út mentén a Megyeri csárdával szemközt, az akkor Káposztásmegyerhez tartozó telken a XX. század elején téglagyárat létesített. A téglaféleségek vasúti szállítása céljából a Váci úti villamosvonal Fóti úti végpontjától a téglagyár területére 1910-ben egy 985 méter hosszúságú iparvágányt fektettek.


A téglagyári iparvágány ábrázolása egy korabeli térképrészleten

A téglagyár korabeli hirdetése szerint évi 30 millió különböző téglát állított elő, ami vasúti összeköttetés nélkül aligha lett volna elszállítható.


Az iparvágány egy 1920 körüli rajzon

Az 1920-as években Rákospalota-Újpest vasútállomás irányából a téglagyár és a dunaparti rakodó kiszolgálására Káposztásmegyeren keresztül vontatóvágányt létesítettek, mely a korabeli térképi ábrázolásokon is megjelenik.


Egy 1923-as térképrészlet


1928-as ábrázolás



Újpest-térkép a tárgyalt időszakból

A közvetlen nagyvasúti csatlakozás kiépültével a villamosvasútból kiágazó iparvágány szerepét elvesztette, ugyanis a nagyvasúti kocsik továbbítása a vontatóvágányon keresztül lényegesen könnyebb és gyorsabb volt, mint a villamosvasúti pályán át. Az 1924-26 közt felépült Újpesti Cérnagyár már építésekor az új MÁV vontatóvágányhoz csatlakozott, iparvágánya lekeresztezte volna a Megyeri téglagyár villamosvasúti iparvágányát, mely ekkoriban kerülhetett elbontásra.

A nagyvasúti vontatóvágányból több iparvágány is kiágazott, melyek egészen a Vízművekig húzódtak déli irányban.



Vágányelrendezés a téglagyár környékén


Az 1930-as években a BSzKRt. már tervezte a Váci úti vonal meghosszabbítását a Fóti úttól a Megyeri csárdáig. Akkoriban még kétvágányú vonalban gondolkodtak, a végén hurokvágánnyal. Ekkor a rákospalota-újpesti vontatóvágány még megmaradt volna eredeti állapotában. Az elképzelés ebben a formában nem valósult meg.
A téglagyár előtt a Váci úton volt egy kitérő, mielőtt a vontatóvágány továbbvezetett a Cérnagyár irányába. Ezt, és a téglagyár kisvasúti hálózatának részleteit szemlélteti az alábbi helyszínrajz.


A környék 1938. évi állapota

A Megyeri csárdáig történő vonalhosszabbítás végül 1947. augusztus 20-ra készült el. Ekkorra a Fóti úti végállomástól egy összekötővágányt létesítettek a vasúti vontatóvágányhoz, majd azon keresztül a villamost meghosszabbították a Megyeri csárdáig. A források egy része úgy ábrázolja ezt az állapotot, mintha a villamosvonal a vasúttal ténylegesen össze lett volna kötve. Elképzelhető, hogy egy ilyen állapot is fennállhatott rövid ideig. Az alábbi rajz egy ilyet ábrázol 1947. júniusából.


Elrendezési vázlat 1947-ből

1951-ben a téglagyár megszűnt, a vasúti vontatóvágányt elbontották. Helyén 1952-ben az Oxigéngyár jött létre, melynek iparvágányát egy külön oldal tárgyalja.

Felhasznált irodalom: Juhász Erzsébet: Százéves a budapesti bal parti körvasút, Vasúthistória Évkönyv 1989.
Újpesti Helytörténeti Értesítő 2013/2. szám.

Vissza az újpesti körzethez
Vissza az iparvágányokhoz Vissza a teherszállításhoz
Vissza a kezdőlapra