A gyár története egészen 1874-ig nyúlik vissza, amikor Egger Bernát megnyitotta budapesti távírdaszerelő- és javító műhelyét, amely a magyar híradástechnikai ipar bölcsője volt. Távírókészülékeinek a Posta és a MÁV is állandó megrendelője volt. Az 1896-tól Rt. formában működő társaság 1897-ben fúzióra lépett az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt-vel és különféle telefontechnikai termékeket gyártott. 1928-ban megvette az ITT, elnevezése ekkortól Standard Villamossági Rt- lett. Ekkoriban kezdtek rádiókészülékek és műsorszóró rádióadók gyártásába. Jelentős szerepük volt az 1928-ban Budapesten üzembe helyezett első Rotary rendszerű telefonközpont fejlesztésében is. 1937-ben megvették az Ericsson egyik budapesti gyárát, így költöztek a Fehérvári útra, a Bártfai utca sarkára.


Az 1930-as években rádiókészülékeket, telefonközpontokat készítettek, valamint katonai megrendelésre hordozható adó-vevőkészüléket és lokátorokat is gyártottak.


A II. világháború előtt a Standard Villamossági Rt. volt hazánk egyik legjelentősebb híradástechnikai vállalata. A cég termékei egyaránt megtalálhatóak voltak a HM, BM és a Posta eszközei között, de a rádiók és a telefonok közül sok típus a lakosság számára készült.


A gyár iparvágánya a II. világháborút követően, 1945. és 1948. között épült ki, kezdetben a Hauszmann Alajos (akkoriban Bártfai) utcában.


A Standard sem kerülhette el az államosítást, 1949-től neve Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, röviden BHG lett. A gyár nevét a görög kommunista Nikosz Beloiannisz személyről kapta. Ebben az időben a görög polgárháborúból sokan menekültek Magyarországra.


A rádiók gyártása 1950-től felfutott, majd a televíziózás bevezetésével új termékként 1952-től megjenetek a TV adók is.


1956-tól a telefonközpontokban áttértek a crossbar-technikára, a gyár nagy fejlődés előtt állt. Ennek elősegítésére egy új gyárépület építésébe kezdtek a Fehérvári úton, a Bártfai utcától északra, amely 1962-re készült el. Ezzel együtt a korábbi iparvágányt elbontották, és egy 109 méter hosszú újat létesítettek a Galambóc utcánál.



Az iparvágányt kezdetben a HÉV szolgálta ki, majd 1963-tól a villamosvasút. Az 1960-as évek első felében az óriási mennyiségi igények hosszú távra biztos, tervezhető piacot jelentettek; az ezt is figyelembe vevő nagyarányú proliftisztás eredményeként a BHG telefonközpont-gyártásra specializálódott, egyprofilú egységgé vált.


Az iparvágány történetében említésre méltó változás csak 1973-ban történt, amikor a Fehérvári úti vágányokat középre helyezték, ezáltal átépült az iparvágány kiágazása, hossza pedig 118 méterre változott. Kiszolgálása a Budafok-Albertfalva - Budafok kocsiszín - Fehérvári út útvonalon történt. A vállalat neve 1976-tól - a korábbi rövidítést megtartva - BHG Híradástechnikai Vállalat lett. Kocsiforgalma 1981-ben 220 kocsi volt.


A vasúti iparvágányos kiszolgálás az 1980-as években egyre jobban visszaszorult, de az iparvágány még megélte a rendszerváltást.


Forgalma 1992. körül szűnt meg. A cég az 1990-es évek elején nehézségekkel küzdött, majd 2000-ben leállt a termelése.


A használaton kívüli iparvágányt végül a Fehérvári út 1996. augusztus 11-én kezdődő pályafelújítása során bontották el.