Ez az iparvágány is kakukktojás egy kicsit a
Budalakkhoz hasonlóan, ugyanis
magát a Jegenye utcai vontatóvágány nyugati végét használta a cég
rakodásra, az nem vezetett be semmilyen telephelyre, így tulajdonképpen
helyesebb a rakodóvágány elnevezés. Ráadásul ilyen címen csak egy
viszonylag rövid ideig létezett, amellett, hogy maga a vágány
meglehetősen hosszú ideig fennállt. A XIX. század második felében a
környéken sertéstelepek létesültek,
amelyek az 1888-ban megnyílt Kőbányai Iparvasúttal vasúti kiszolgálási
lehetőséget kaptak. A Jegenye utcai vontatóvágány is ekkortájt épült
ki, nyugati irányban egészen a Monori utca vonaláig.
A terület elrendezése 1890-ben
A Jegenye utcai vontatóvágány és a belőle kiágazó iparvágányok
ábrázolása egy korabeli térképrészleten.
Az iparvágány ábrázolása
1890-ből
A század végi sertésvésszel az ágazatnak leáldozott, számos korábbi
iparvágány a XX. század elején megszűnt, ez azonban a Jegenye utcai
vontatóvágányt nem érintette.
Korabeli térképi ábrázolás az
iparvágányról az 1930-as évekből
Magát a Phylaxia céget 1912-ben alapították állati oltóanyagok
előállítására, amelynek apropóját a környéken pusztító sertéspestis
adta. Ebben az időben azonban a Jegenye utcai vágányt még nem
használták rakodás céljára (legalábbis ilyen utalások nem maradtak
fenn).
Az iparvágány ábrázolása
1944-ben, illetve 1948-ban
A háború után sem változtak érdemben az állapotok.
Az iparvágány helyszínrajza 1959-ben
Kiszolgálási utasítás 1959-ből »
|
|
Az 1960-as években jelenik meg először a "Philaxia" elnevezés a vágány
mellett (az i-vel, illetve y-nal történő írásmód vegyesen fordul elő).
Ez azért is érdekes, mert az állati oltóanyag-termelő cégnek
Kőbánya-Hízlaló mellett több telephelye is volt, közvetlen MÁV
iparvágány-csatlakozással, így nem teljesen világos, hogy mi volt ennek
az "iparvágánynak" a célja.
Az iparvágány 1962.
évi
ábrázolása
Az iparvágány kiszolgálása a Kőbánya-Hízlaló - Horog utca - Bihari út -
Jegenye utca útvonalon történt. Az 1970-es évekig nem volt sok változás
a területen.
Az iparvágány egy 1971-es rajzon
Az alábbi képen a Jegenye utca egy
kiszolgálómenete látható.
Kiszolgálómenet 1972 áprilisában
A Jegenye utcai vágányhálózat az
alábbi felmérési térképen látható.
1979-es
felmérés rajza
Az iparvágány forgalma az 1970-es végére megszűnhetett, mert az 1982.
évi kimutatásban már nem szerepel. Magának a Jegenye utcai
vontatóvágánynak a kiszolgálási szerződését a BKV 1985. augusztus
31-vel mondta fel, majd a pályát az 1987. évi Bihari úti
pályafelújításkor bontották
el.
Helyszínrajz