A Ganz Villamossági Művek a Ganz Ábrahám által alapított Ganz Öntöde és Gépgyárból nőtte ki magát. Az akkori igazgató, Mechwart András felismerve az elektrotechnika előtt álló jövőt, 1878 augusztusában megalakította a Ganz Elektrotechnikai Osztályát (akkor még a Kacsa utcában). Az osztály vezetője Zipernowsky Károly lett. A Ganz Elektrotechnikai Osztálya gyorsan kinőtte a Kacsa utcai kis műhelyt. Először a Bem rakpartra, az egykori Király gőzmalom épületébe költözött, de itt sem maradt sokáig, mert 1897-ben a későbbi helyére, a Lövőház utca - Fény utca - Kis Rókus utca - Marczibányi tér által határolt területre tette át telephelyét. A Margit körútról a gyár területére a Kis Rókus utcán át vezető, akkoriban 410 m hosszú iparvágányt 1898. július 22-én helyezték üzembe. A Fény utca és a Margit körút között ekkoriban a Budai Gázgyár működött. Az üzem kiszolgálását kezdetben Déli pályaudvari átmenettel biztosították, később Óbuda - Margit-híd felől, a HÉV-en keresztül.
Mechwart és Zipernowsky találkozása döntőnek bizonyult a magyar erősáramú ipar szempontjából. A Déri Miksával és Bláthy Ottó Titusszal kiegészült szakembergárda a villanyvilágítás mellett kifejlesztette az öngerjesztésű váltakozó áramú generátort, majd az energiaelosztási és átviteli rendszer szempontjából kulcsfontosságú transzformátort. Később a csapathoz csatlakozott Kandó Kálmán is, aki a háromfázisú indukciós motorok kifejlesztését követően az ahhoz szükséges generátorok és transzformátorok segítségével a vasútvillamosításban jeleskedett. Formailag a Ganz gyár elektromos részlege 1906-ban vált önálló gyárrá, amikor az anyavállalatból kivált a Ganz Villamossági Rt. 1911-ben egyesült a Danubius Hajó- és Gépgyár Rt-vel, és létrejött a Ganz és Társa-Danubius Villamossági, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.

A gyár termékpalettája rendkívül széles volt. A közvilágítási berendezésektől kezdve ív- és szénszálas izzólámpák, generátorok, hajóvilágítási berendezések, dinamók, erőművi berendezések, villamos motorok, villamos járművi berendezések, jelzőszerkezetek, feszültségszabályozók, távvezetékek és még sok más képezték a gyártmányok körét.

A két világháború közt a vágányhálózat csak annyiban módosult, hogy a gyártó csarnokok bővítésével egy újabb fordítókorongot építettek be, míg egy másikat megszüntettek, illetve kisebb vágányhosszabbítások is történtek. A lenti villamos vágányhálózati rajz csak az iparvágány kiágazását ábrázolja, a telep belső hálózata nem került részletezésre.


A háború után az üzemet 1946-ban államosították, amely 1949-ben felvette a Ganz Villamossági Gyár nevet, majd 1953-ban az "üzem dolgozóinak kívánságára" Klement Gottwald Villamossági Gyárra keresztelték. Ekkoriban a kiszolgálás mind a Déli pályaudvar, mind Óbuda - Margit-híd átmenetben működött.


Az 1950-es években a telephely jelentős bővítésen esett át, megkapta a volt Budai Gázgyár területét, és így a Marczibányi tértől egészen a Margit körútig terjedt. Mivel a Fény utca ezután a gyár területére esett, ezért azt lezárták a Lövőház és Kis Rókus utca között. Az új részen felépült az M jelű csarnok, az N jelű irodaépület, illetve később, az 1960-as évek végén az L jelű "melegpörgető" épülete. Ez utóbbi masszív vasbeton szerkezettel épült, amely a környezetét védte a benne teszt céllal magas fordulatszámra felpörgetett villamos gépek, turbinák tesztjei alatt az esetlegesen lerepülő alkatrészektől. Érdekes, hogy a Gázművek egy kis részt továbbra is megtarthatott a területből (egy ideig az egyik gáztartály is tovább üzemelt), amely így beékelődött a Ganz gyárba.

Pillantás az M csarnokból a Millenáris felé	Váltó az M csarnokban	Szemben a Melegpörgető	Margit körúti bejárat	Udvari vágánycsonk